Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

HAUPTMAN GYÖNGYI: Egy 17. századi kelengyeláda múzeumi és történeti kontextusa

jelentősen felújították, és átalakították a kor divatjának, valamint az új tulajdonos igényeinek megfelelően.

10 A funkció azonban nem változott: továbbra is kelengyeládának használták, ami a bútornak a társadalmi életben betöltött egykori jelentőségére utal. A láda tehát azoknak a több nemzedéket kiszolgáló tárgyi javaknak a típusába tartozik, melyek „elsősorban a társadalmi folytonosság hordozói, létüket abból nyerik, hogy tudatosan hosszú időre készülnek". A kelengyeláda 20. századi történetéhez az etnográfiai terepkutatás módszereivel valamivel közelebb lehetett jutni, és - még ha mozaikszerűen is - sikerült feltárni a tárgy tér- és időbeli, valamint használói - társadalmi kontextusát. Az írásos és szóbeli források alapján e 20. századi történet is több időszakaszra bontható. A század első felében a láda a Hohenlohe hercegi család tulajdonaként került Kaszópusztára, ahol a vadászházban tárolóbútorként (tehát már nem az eredeti funkciójának megfelelően, de még ahhoz közeli szerepkörben) használták. A második világháborút követő történelmi változások a láda életében is döntő fordulatot hoztak: végleg kikerült az eredeti (főúri) használói körből, és funkciója is végérvényesen megváltozott. A kollégiumi gyűjteménybe kerüléséig nincs róla pontosabb információnk: a Hohenlohe család tagjai elköltöztek Magyarországról, ingóságaikat széthordták vagy államosították. Az bizonyos, hogy a láda valamelyik kaszói család birtokában maradt, hiszen onnan hozták be az 1970-es évek elején Nagyatádra. 1996-ban került végül a Városi Múzeum gyűjteményébe, s ezzel életrajzának egy teljesen új fázisa kezdődött: múzeumi műtárggyá és egyúttal - a múzeumi feldolgozómunka révén - történeti jellegű forrássá vált. A láda történeti kontextusának különböző rétegei a Kaszóról szóló helytörténeti krónikákból, valamint a kaszóiakkal folytatott beszélgetésekből

11 bontakoztak ki. A források adatai több helyen is egymásnak ellentmondóak, sőt kifejezetten egymással vitatkozóak voltak. Érvényesnek tűnik Keszeg Vilmos megállapítása, miszerint a helyi emlékezet, a lokális történelem olyan „dinamikus küzdőtér", amelynek keretein belül folyamatos interakciók zajlanak az egymással egyet nem értő emberek között, és ezen interakciók eredményeként alakul ki egyfajta közös tudás a saját történelemről.

12 Ezek a néhol egymást kiegészítő, máskor viszont elszigetelten maradó történetek, különböző emlékezetmozaikok alkotják a kelengyeláda történeti-társadalmi kontextusának kereteit. Kaszó történetét két munka dolgozza fel. A krónikák szerzői a település történetéod nek feldolgozásában elsősorban a helybeliek emlékezetére támaszkodtak, és csak el7 vétve használtak egyéb - például levéltári - forrásokat (amik egyébként sem túl nagy $ számban maradtak fenn erre az időszakra vonatkozóan). így a Hohenlohe családról és g ezzel összefüggésben a kaszói birtok létrehozásáról szóló (helyi) történet először a o kaszóiak személyes emlékein átszűrve, majd - egy következő szinten - a krónikaszer_3iZ zők saját gondolatmenetének szerkezetébe illesztve alakul ki és szilárdul meg, a loká|o lis történelem egyik narratívájaként. Ezért szükséges röviden kitérni ezen írások keletkezésének történelmi, társadalmi körülményeire, és rekonstruálni szerzőik elbeszélői pozícióját és közlési szándékát. Az 1 978-ban készült és csak kézirat formában hozzáférhető munka szerzője, Szoukup Ervin évtizedeken keresztül erdészként dolgozott a gazdaságban, és a lakóhelyét szerető, annak múltja iránt érdeklődő lokálpatrióta emberként, mondhatni benső indíttatásból áldozott időt, munkát Kaszó történetének megírására. /) kaszói erdészet törZJZ ténete pályamunkának készült,

13 és alig néhány példány van belőle, melyeket a szeren-