Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

HAUPTMAN GYÖNGYI: Egy 17. századi kelengyeláda múzeumi és történeti kontextusa

tartáshoz kapcsolódó szerszámok) gyűjtését tartották fontosnak, amit később kiegészítettek „az elhaló szakmák anyagának gyűjtésével is". Az összegyűjtött tárgyakat felajánlották a létrehozandó nagyatádi múzeumnak. A gyűjtést a pusztulónak érzett tárgyi világ megmentésének szándéka motiválta: „[...] az előzetes tájékozódás szerint a paraszti munkavégzésnek ezeken a területein mutatható ki leginkább a modernizálódás, a régi használati eszközöket ezekben a tevékenységi formákban szorították ki legjobban az olcsóbb, praktikusabb ipari készítmények"/ A behozott tárgyak zöme (amennyire ezt utólag rekonstruálni lehetett) a volt nagyatádi járás községeiből került a gyűjteménybe.

8 A tárgyakat rájuk ragasztott számmal tették beazonosíthatóvá, s mindegyikről készült egy rövid leírás, amely a legfontosabbnak tartott adatokat tartalmazta: a gyűjtő nevét, a gyűjtés helyét, a tárgy nevét és használatának néhány szavas bemutatását. A felhalmozott és folyamatosan gyarapodó tárgyakból a kollégium padlásán kiállítást készítettek (ez volt népszerű nevén a „padlásmúzeum"), amely egészen 1988-ig látogatható volt. Ekkor a padlásteret beépítették, az ott lévő gyűjtemény elhelyezéséről, sorsáról azonban nem gondoskodtak, így aztán a tárgyak jó másfél évtizeden keresztül különböző ideiglenes raktárnak kinevezett helyeken hányódtak, rongálódtak, s közben egyre fogyatkoztak is. A rájuk vonatkozó dokumentáció elveszett, véletlenszerűen maradt csak egy-egy adat némelyiken. Végül a múzeum raktárába az eredeti mennyiségnek körülbelül egyharmada került, nagyon rossz állapotban, mindenféle kontextus nélkül, gyakorlatilag beazonosíthatatlanul. A paraszti használati eszközökkel, kisiparosszerszámokkal együtt „vándorolt" a kelengyeláda is, amely hatalmas méretével, szenteket ábrázoló reneszánsz intarziáival furcsán, idegenül hatott a többi tárgy között. Mindössze annyit tudtunk róla - ezt is csak a szerencsének köszönhetően

9 -, hogy a Nagyatádtól körülbelül húsz kilométerre lévő Kaszópusztáról került a kollégiumi gyűjteménybe, egy odavalósi erdész családjának ajándékaként. A történeti kontextus 00 A kelengyeláda múzeumba kerülése előtti, több évszázadra visszanyúló élettörténete 7 csak hiányosan és mozaikszerűen tárható fel, több idősík azonban világosan megkülönböztethető benne. A művészettörténeti elemzés és a restaurátori feltárás a tárgy életének két (korai) szakaszát tudta elkülöníteni. Keletkezését (a készítés technikája, ^ a tárgy formája, szerkezete, díszítőmotívumai alapján) a I 7. század első felére datálják: ^ ebből az időből származik maga a ládatest és a homlokzatán látható késő reneszánsz <=>J5 stílusú intarziadíszítés. A bútor szerkezete, formái a 17. században Észak-Magyarországon készült ládákkal mutatnak rokonságot, ám egyéb történeti források hiányában a készítés helye pontosan nem lokalizálható. A készíttető kiléte sem deríthető már ki, annyi bizonyos, hogy katolikus nemesi, főúri használatra készült, és funkcióját tekintve kelengyeláda volt. (Fölmerült az egyházi használat lehetősége is, ám az előlap ábrázolásai a kelengyeláda-szerepet erősítik.) A láda történetének második korszaka a I 9. század második felére tehető, amikor 2 5 1