Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)
N. KOVÁCS TÍMEA: A kultúra metaforái
Clifford Geertz I 966-ban született, A kultúra fogalmának hatása az ember fogalmára című írásában ebben a négyes felosztású antropológiai modellben, de általában a diszciplináris tagozódásban már a kultúra fogalmának elhibázott megközelítését látta megtestesülni. A Malinowski képviselte klasszikus etnográfia a kultúra egész spektrumát meghatározott sorrendbe és egyúttal hierarchiába állított „témák" segítségével látta átfoghatónak. Ez az ív a földrajzi elhelyezkedéstől a népesség összetételén, a gazdasági és társadalmi szerveződés taglalásán keresztül jutott el a kulturális elképzelések tárgyalásáig, azaz az antropológia lényegében saját keretein belül reprodukálta azt a rétegzettséget, amelyet amúgy az ember kutatására létrejött diszciplínák állítottak föl, s ami mögött ugyanaz a hit munkált: a különböző dimenziók végső soron egy egészet adnak ki, legyen szó a kultúra egészéről vagy az emberről. Az emberi létet különböző - biológiai, pszichológiai, társadalmi, kulturális - aspektusokra bontó gondolkodási modell abból indult ki, hogy létezik az emberi természetnek a kultúrától független dimenziója, amely biológiai, fizikai állandók és törvényszerűségek formáját ölti. Az emberi létezés kétosztatúságának tézise azt a látszatot keltette, hogy a különböző kulturális jelenségek ezen állandókra adott reakciók, az antropológiát pedig ugyanez a szemlélet arra a feladatra redukálta, hogy a feltárt biológiai, pszichológiai stb. faktoroknak megfelelő kulturális faktorokat mutasson föl (vö. Geertz 1992:67). 10 Úgy tűnt, hogy bár az antropológiának sikerült saját kutatási tárgyát - s vele önmagát is - megalapoznia, s beilleszkednie a tudományok diszkurzív közösségébe, maga a szakma mégis jelentéktelenségre volt kárhoztatva - éppen annak a szemléletnek okán, amely a tudományok hierarchikus modelljében a kultúrának kizárólag díszítőfunkciót, a kultúrát tanulmányozó antropológiának pedig az „orchideaszak" szerepét osztotta. Azzal, hogy Malinowski a kultúra fogalmát természettudományos értelemben szalonképessé tette, tulajdonképpen egy új diszciplínát alapított meg, méghozzá úgy, hogy nagyon is szem előtt tartotta a már létező tudományos térképet. Négy-öt évtizeddel később viszont két kérdés is megfogalmazódik ezzel kapcsolatban: egyrészt az, hogy érdemes-e a kultúra fogalmát a tudományok hierarchiájának alávetni, másrészt az, hogy tartható-e egyáltalán az az elképzelés, amely a kultúrát „kicsiny", „áttekinthető" világokként definiálja. A két kérdés persze érintkezik. Nem véletlen, hogy a tudományok többek között Geertz által is kritizált, hierarchikus modellje mellett a kulturális világok mozaikszerűségéről alkotott elképzelést találjuk. Az egymás mellett létező, ugyanakkor egymástól tiszta határokkal elválasztott kultúrák belső homogenitása éppen a határok felől nézve egyértelmű. De ez lenne a kultúra szignifikáns jellemzője? Térbeliesíthető-e a kultúra? S térbeliesíthető-e a róla való gondolkodás? Ha szemügyre vesszük a jól körülhatárolt és egységes entitásként értelmezett kultúra fogalmát, láthatjuk, hogy az bizony nem választható le az antropológia tudománytörténeti fejlődéséről, módszertanától és elméleti megfontolásaitól, amelyek mind abba az irányba mutattak, hogy a kutatók kis, egymástól jól elhatárolt közösségeket részesítsenek előnyben, vagy, ha ilyenek már nem voltak," azokat saját kutatásaik révén találják meg/találják ki. A világ az antropológusok szemében ezzel sok kis kulturális szigetre bomlott. A kulturális antropológia mikrokozmoszok iránti rajongása („small is beautiful") bizonyos értelemben a határok iránti rajongás (vö. Hannerz 1988). Az egymástól izolált s befelé homogén kultúrákat azonban korántsem tekinthetjük adott kiindulópontnak, ellenkezőleg, éppen az antropológiai kultúrafogalom révén létrejövő
