Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

MICHAELA FENSKE: Mikro-, makro-, agency. Történeti néprajz mint kulturális antropológiai praxis

amelyeket - a történeti kutatásban éppúgy, mint a jelen vizsgálatában - meg kell tanulni kezelni. Származásom mellett nyilván akkori viszonylag fiatal korom is közrejátszott a „felkeléssel" való rokonszenvezésemben, éppen úgy, mint nemem abban, hogy mely személyekre és jelenségekre figyeltem fel. A kutató szubjektivitása a történeti-néprajzi kutatásokban már a tereppel való interakció során, vagyis a történeti dokumentumok olvasásmódjában is megjelenik, és később beleszűrődik - amint azt nem utolsósorban a „writing culture vita" is köztudottá tette - a megfigyeléseiről írt munkákba is (Clifford-Marcus, eds. 1986). Az a tény, hogy a falusi ellenállás elemzésekor a lázadó parasztokkal rokonszenvezek, a kutató szubjektivitása mellett a történeti kutatások etikájának kérdését is felveti. A német szövetségi levéltári törvény szerint a dokumentumokban szereplő egyének általában haláluk után harminc évig személyiségi jogi védelmet élveznek. így a háromszáz évvel ezelőttiekkel nagyjából azt tehet az ember, amit akar. Nem védekezhetnek, és leszármazottaik sem, mielőtt a róluk leírt, értelmezett és nyilvánossá tett anyaggal nem szembesülnek. A waakei földesúr leszármazottainak éppúgy foglalkozniuk kellett történelemértelmezésemmel, mint a lázadó parasztok utódainak, akik viszont kevésbé kötődtek az adott helyhez, mint a földesúr (a volt keletnémet tartományokból beköltözöttek is nagyobb távolságtartással viszonyultak a paraszti ellenállásról szóló történethez, mint azok, akik a történelmi szereplőkhöz hasonlóan az Iliién, Rosenplentner vagy Magerhans nevet viselték). Az Ein Dorf in Unruhe (Egy nyugtalan falu) című könyv háromszáz évvel az események után is nyugtalanságot okozott. A falutól búcsúzó evangélikus lelkész utolsó istentisztelete alkalmával állítólag egy waakei hivatalnok I 707 teléről származó szavaival prédikált a szószékről: „Egész Németországban nincs ilyen hamis, ilyen tolvaj nép, mint a waakei." Elődeiktől eltérően, akik sértőnek érezték volna az ilyen jellemzéseket, a mai waakei lakosok nagyon örültek „hamisságuknak". A falu vagy legalábbis egy része a felkelés történetével azonosult, ami a waakeiek számára különleges dolognak számított, annak ellenére, hogy többször is felhívtam a figyelmüket arra, hogy az „ellenállás normális dolognak" számít (Trossbach I 985). A témából tartott előadásomon tele volt a terem, és a szervezők büszkén jegyezték meg a rendezvény után, hogy még a földesúr is eljött. Egyébként többé nem engedett be magánlevéltárába, ami akár véletlen is lehetett, de én azt gondolom, hogy ő is túl egyoldalúnak tartotta a bemutatásomat. így nézve a kultúrtörténeti kutatás a kutató szubjektivitása, a tudományos ismeretszerzés, a rég meghaltak jogai és a ma élők szükségletei közötti folyamatos egyensúlyozás. A múlt és a jelen sokféleképpen viszonyul egymáshoz, a történeti kutatást végzők ebbe a komplex hálóba vetik bele magukat. A hálózatban való ténykedésük következtében megváltoztatják azt - ha nem is a múltat, de az arról való gondolkodásunkat éppúgy, mint a jelent és vele együtt a jövőt is. A történeti terepen végzett néprajzi munka lehetőségei és határai sok tekintetben hasonlítanak a jelen társadalmak kutatásában meglévőkhöz, némely tekintetben azonban nagyban különböznek.