Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

Tabló - Régi/új szempontok a jelenkori tárgykultúra értelmezéséhez Kapitány Ágnes - Kapitány Gábor: Tárgyak szimbolikája Illés Péter

tása, mely a megelőző években született, és a tárgyszimbolika kérdéskörét érintő publikációkat és egy, a témára vonatkozó kérdőíves vizsgálat eredményét adja közre együtt. A kortárs magyar társadalom tárgykultúrán keresztül történő szondázásán túl a könyv a tárgyszimbolika elméleti megalapozására törekszik. Ezt mutatja magának a kötetnek a szerkezete is. A szimbolizáció kapcsán elméleti kérdéseket felvető bevezető tanulmányt egy empirikus adatfelvételen nyugvó kérdőíves felmérés ismertetése követi, majd az emergencia és a szimbólum fogalma összekapcsolásának szentelt újabb teoretikus fejtegetésekből álló dolgozat után a rendszerváltozás utáni magyarországi lakáskultúra változásában a szimbolikus jelentéseket kereső megközelítés összefoglalása olvasható. A kötet kulcsgondolatát jelentő és a tárgyakra vonatkoztatott szimbolizáció fogalmát az elméleti bevezető a tárgyhasználat felől igyekszik megközelíteni. Miközben a kutatók kiindulópontja a tárgyak használatának az ember számára adott tartalma, azaz a funkciójuk, már a definiálás legelején kénytelenek leszögezni, hogy a világ bármely jelensége valójában ugyanúgy tekinthető szimbólumnak - sőt úgy is, mintha tárgyak lennének. Ennek következtében a dolgozat címét is viselő tárgyszimbolika valójában a végtelen számú szimbólumhasználati területek közül csupán az egyik. Azonban ha speciális, csak a tárgyakra jellemző szimbolizáció ugyan nincs is, de - miként a szerzőpáros hangsúlyozza - a tárgyakra szintén vonatkoztatható az A = A és az A nem = A egyidejű érvényességének (értsd: valami önmaga és nem csak önmaga egyszerre) képletével lényegileg- ugyan nem kizárólagosan - leírható szimbólumképződés (értsd: amikor egy dolgot egy másik dolog helyett kezdünk használni). Ez a mozzanat maga is rendelkezik funkcióval a társadalmon belül (például tárgyak mint csoport-, kor- és státusszimbólumok stb. jelennek meg), ami empirikus módon megragadható és leírható, vagyis társadalomtudományi jelentőséggel bír. A tárgyszimbolikát megcélzó elemzéshez a szerzők ezt a viszonylag jól körvonalazható irányt jelölik ki, megkülönböztetve a tárgyak társadalmi használatában a használati tárgyakat, az esztétikus tárgyakat és a szimbolikus tárgyak három, egymást különféle módon metsző nagy halmazát. A konkrét tárgyszimbólumok elemzésének metodikáját a tárgy meghatározó tulajdonságaira, úgyszólván elemeire, „szemiotikai egységeire" (például forma, szín, anyag, méret, állapot, közeg stb.) visszavezethető asszociációk mentén vázolják. Ezek körét ugyanakkor igazán mégsem határozzák meg, és a bőségesen jegyzetelt, különféle szaktudományi hivatkozásokkal jócskán megtámogatott szövegben a zárógondolatokat megelőzendő arra a következtetésre jutnak, hogy „[...] egy-egy tárgy szimbolikusjelentései igen sok tényezőtől függenek, és ha ezek mindegyike aktivizálódik, akkor a tárgy szimbolikája rendkívül összetett, gazdag, igen sok asszociációt mozgósító lehet. A tárgyszimbolika síkjainak sokasága és a szimbólumok egyén-, csoport- és kultúrafüggősége azt is magával hozza, hogy értelmezésük sem egyértelmű." (25. p.) Miközben a szerzőpáros a zavarba ejtően sokféle jelentés nyomába szegődik, mégsem mond le a törvénykereső társadalomtudós attitűdjéről. A tárgyszimbolika törvényszerűségeit az ismeretelméleti fejtegetéseket is felvonultató harmadik, Fejükre estek-e az istenek? Avagy emergencia és szimbólum című tanulmány próbálja megragadni. A „puha" társadalomtudományos érvelésnek „kemény" gerincet, mondanivalót adó képlet körüli okfejtés adja meg a felütését ennek a fejezetnek is, mely a természettudományok alapját képező matematikai összefüggésektől igyekszik minél távolabbra