Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

Tabló - Régi/új szempontok a jelenkori tárgykultúra értelmezéséhez Kapitány Ágnes - Kapitány Gábor: Tárgyak szimbolikája Illés Péter

elhelyezni a szimbolizáció fogalmát, mintegy megerősítve a kvalitatív társadalomtudományos vizsgálódás kizárólagos létjogosultságát ebben a kérdésben. Sőt, Kaptiány Ágnes és Kapitány Gábor egy szimbólumalapú társadalomtudomány körvonalait vetíti előre, melyben a korábbi iskolák társadalomolvasatai összeadódnak. A felmerült ötletet követően az írás hirtelen a szimbólumok létrejöttének mozzanatát helyezi fókuszba, melynek megvilágításához John Stuart Mill 1843-ban megfogalmazott emergenciameghatározását idézi: „[...] emergencia akkor következik be, ha az új tulajdonság nem tekinthető azon elemek puszta összegződésének, amelyek kiemelkedésének folyamatában szerepet játszottak" (209. p.; lásd Mill 1843:428). A könyv szerzői Sorokin nyomán (Sorokin 1962 [ 1 937— 1 941 ]:IV/63) azt is megkockáztatják, hogy a szimbolizáció mindig emergens jellegű. A felvetés így újabb távlatokat nyit, hiszen a folyton változó szimbolizációs folyamatok rendszerelméleti összefüggésekbe helyezve válnak továbbgondolhatóvá. A problematikára vonatkozó eddig felismert tanulságokat végül tizenkét tételszerű pontban nyújtják az önálló dolgozat végén. Mindennek mi köze a tárgyak szimbolikájához? Az emergencia fogalmát előtérbe helyező szimbólumelmélet felvillantásához egy tárgy nyújt konkrét példát, történetesen James Huyes Az istenek a fejükre estek című hímjének emlékezetes kólásüvege. A bevezető tanulmány elméleti megfontolásait előtérbe helyezve a jelenben tételeződő tárgyi világ szimbolikus jelentéseinek feltárását egy kérdőíves kutatás szemlélteti. A „próbafúrás" során nyert adatok értelmezésekor az elmúlt évtized összefoglaló munkáinak eredményeit is igyekeztek bevonni. Ez utóbbit már csak azért is fontos kiemelni, mert a feltett kérdések részben magukban foglalják az említett kutatások eredményeként nyert „kész" szimbolikus jelentéseket is. A „tárgyhasználat-tárgyszimbolika" interjúkérdései ugyanis nem konkrét tárgyakból, tárgycsoportokból indulnak ki, hanem éppen fordítva járnak el (203. p.). A 205 főleg értelmiségi, illetve értelmiségi pályákra készülő magyar és osztrák válaszadónak szegezett, előre meghatározott szempontokhoz (például „trendi", presztízstárgy, nőies, férfias, öreges, fiatalos stb.) gyűjtik össze az egyénileg kötődő tárgyféleségeket. Az elemzés során az ilyenformán feltöltött listákon való előfordulásuk gyakorisága, vagyis konvencionalitásuk mértéke szerint összegzik azokat, és tesznek átfogó kijelentéseket. Ezt egészíti ki a válaszadók tárgyakhoz való viszonyára vonatkozó további kérdések kapcsán kirajzolódó kép, amiket aztán együtt még egyszer letisztázva tovább rendszereznek. Mindezeknek köszönhetően a kérdőív valójában nem a tárgyakban rejlő lehetséges szimbolikus természetű asszociációkat pásztázza, hanem a kutatók által felállított szempontrendszert ^2 „húzza rá" a válaszadók személyes és nyilvános tárgyi környezetére. Ilyenformán ép^ pen az emergencia okozta új és izgalmas jelentésváltozások/-változatok esnek ki a kutatás „látóköréből". Ettől függetlenül a viszonylagosan sem reprezentatív minta 23 segítségével nyert „adalékok" számos megfontolandó következtetés levonására, továbbgondolására alkalmasak, nem utolsósorban problematikusságukon keresztül is további tárgyszimbólum-vizsgálatokat inspirálhatnak. A könyv zárótanulmánya a Beszélő házak kötetben megfogalmazottakat felhasználva az elsődlegesen középosztályhoz köthető háromszáz lakás és lakáshasználati mód szimbolikus elemeit vizsgáló megközelítés jellemzőit veszi sorra, és bontja ki röviden. Ehhez a tárgyszimbolika elemzésének eddig megismert főbb szempontjait foglalják 3 I 6 össze, amit itt a Richard Dowkins által bevezetett mémfogalom hangsúlyozása egészít