Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

MICHAELA FENSKE: Mikro-, makro-, agency. Történeti néprajz mint kulturális antropológiai praxis

az előadó betegsége miatt nagyrészt elmaradt. így egy jegyzetfüzettel felszerelkezve vágtam neki nagy lendülettel és saját szakállamra a hannoveri állami főlevéltárnak, hogy diplomamunkám elkészítéséhez közelebbről is megismerkedjek a premodern rurális társadalommal. Miután egy kissé mogorva, de cseppet sem barátságtalan munkatárs alaposan megismertetett a leltárkönyvek és egyéb segédeszközök használatával, valamint a levéltári dokumentumok megrendelésének mikéntjével, meglehetősen magamra maradtam. Ez utóbbi mindenesetre csak a történeti iratokkal és azok tartalmával való megismerkedésemre, nem pedig levéltárbeli jelenlétemre vonatkozott. Az archívumok társadalmi rendszere ugyanis rendkívül összetett, és ezáltal több vonatkozásban is befolyásolhatja a kutatás menetét. Érdemes lenne a néprajzi, kulturális antropológiai kutatások jelenlegi kulcsfogalmait -„mikro-, makro-, agency" - az archívumra mint terepre is szisztematikusan alkalmazni, azaz az archívumot néprajzilag kutatni (Bendix é. n.). Sok tapasztalatot gyűjthetnénk az emelkedett szóval „történelemre", egyszerűbben „múltra" vonatkozó különböző definíciókról, elsajátítási formákról, a történelemhez, múlthoz fűződő viszonyról. Ezzel a módszerrel a történeti kutatások folyamatáról is lenne mit tanulni. Az egyes levéltárak történetén, a törvényi rendelkezéseken és a rövid levéltári szabályzaton túl az archívumok használatának egy sor íratlan szabálya van. Ezek közül némelyek helyszínenként változnak, mások mindenütt azonosnak tűnnek éppúgy, mint a három csoportba sorolható szereplők. Az első csoportba a vezető beosztású munkatársak tartoznak. Ok általában rendkívül sikeresen folytatták történelemtanulmányaikat, majd ezek után ismerkedtek meg a levéltári képzés keretében a múlt besorolásának, megőrzésének és kiselejtezésének titkaival. Szakmai tanácsaik gyakran nagyon hasznosak, hivatali tevékenységük azonban a felhasználó szemszögéből gyakran problematikus. Ez utóbbi főleg akkor áll fenn, amikor a levéltári vezetők saját tudományos tapasztalataikra hivatkozva úgy vélik, jobban tudják, hogy a felhasználónak melyik aktára van inkább szüksége, mint ő maga. így például még ma is egy akta tartalmának filmre vett verziójára várok, amelynek elkészítése a levéltári szakvezető szerint viszonylag egyszerű, a levéltáros szerint viszont - kérdésemre adott rövid válasza alapján - egyszerűen lehetetlen. Annak kényszere, hogy a kiértékelt aktahegyek mellett még sok száz oldalt le kellett másolnom, egy kötőhártya-gyulladáson kívül ahhoz a felismeréshez vezetett, hogy az archívumok vezető alkalmazottai nem csak az aktáknak és leltárkönyveknek korlátlan urai. Egyes ^ kollégáknak fájdalmasan kellett megtapasztalniuk, miként hátráltatja egy kutatási pro£ jekt elvégzését a vezető levéltári tisztségviselők elutasító magatartása, vagy teszi lehetetlenné a magánarchívumokba való bejutás megtagadása. A kutatás folyamatát o nagyban befolyásolják az egyes archívumokban uralkodó viszonyok, így az anyag fel dolgozottsága, a nyitvatartási idők, a másolási lehetőségek, a tanácsadás minősége JSo vagy az a nagyvonalúság, amellyel a dokumentumokat rendelkezésre bocsátják, illetve r2 a szűkmarkúság, amellyel megtagadják (vonatkozik ez bizonyos időszakokban a korlátozott hozzáférhetőségre is). Azután van egy második csoport, ők azok, akik az aktákat, jegyzőkönyveket előhozzák, majd visszaviszik. Ők azok a szakemberek, akik a legtávolabbi pincékből, raktárakból is képesek a legremekebb kincseket előbányászni. Az irántuk érzett csodálatom abból is fakad, hogy az ember sohasem tudhatja biztosan, mi rejtőzik egy 202 állomány jelzete mögött. A mindennapok kultúrájának kutatása és a modern levéltári