Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

JÁVOR KATA: Egy mezőgazdasági vállalkozócsalád sikeres gazdálkodási stratégiája a rendszerváltás utáni Zsombón

Legidősebb fia, János már tizenkét évesen együtt kaszált az apjával, tőle tanult dolgozni, például azt, hogy miként kell „egyszerre csapni a kaszával". A jó munkabírású fiú szeretett volna gyorsabban haladni, mint apja, de az visszatartotta, hogy egy ritmusban haladjon vele. „Egyszerre kell nagyot odacsapni a tövének, közel hozzá, egyenes tartással, mert meghajolva nagyon nehéz" - emlékszik vissza mai napig apja tanácsaira. Ez a fia tizenkét éves korában már idegen „emberekkel" is kaszált, és más mezőgazdasági munkákba is hamar beletanult. így például szántani járt másokhoz is két „markos lóval", hogy azok majd gyalogmunkával visszadolgozzák ezt a családnak, kukoricakapáláskor, szőlőnyitáskor. Tizennégy évesen nővérével, aki akkor tizenhét éves volt, és a markot szedte, egy nap alatt 2000 m

2 rozst levágtak: „Micsoda öröm volt!" Igaz, a fáradtságtól alig bírtak két kilométerre fekvő földjükről hazajönni. Ez a nagyapa mindenhez értő, vállalkozó szellemű parasztember volt, aki maga építette föl saját házát, öccse házát pedig azzal közösen, de annál is Deák nagyapa volt a „fő mester". Emellett a ház körül is sok mindent megcsinált, így például üstházat épített. A tíz első gazda között volt Zsombón. „Mindig az élen szeretett nyomni, kevés embernek volt olyan bíróképessége" - mondja róla fia, id. Deák János. A faluban elismertségnek örvendett, élete végéig a Kisgazdapárt pénztárosa volt, ami arra vall, hogy jó fejű ember lehetett. Mivel a zsombói földek soványak, öntözés pedig ekkoriban nem volt, ezért gyakran kisült a termés. Deák nagyapa fiatal gazdaként jövedelmének kiegészítésére napszámba is eljár, mégpedig bandagazdaként. Nem tetszik azonban neki ez a munka. „Egy bandában hatan vannak, de abból kettő mindig dög lusta. Azok helyett ő nem dolgozik" idézi őt fia. Amikor gyermekei felnőnek, s már támaszkodhat a munkájukra, többé nem jár napszámba. Ehelyett saját földjéhez bérel még mintegy 20 holdat, így összesen 30 hold körüli területen „bolondulhattunk". „Nekünk erős család volt, öt gyerek. S akkor a gyerekeket még nem kímélték" - kommentálja a helyzetet fia. Gyermekei, szükség esetén még házas korukban is együtt dolgoztak apjuk gazdaságában a napszámosokkal. Témánk szempontjából - a gyümölcstermesztést egyre inkább gazdaságuk középpontjába állító utódai miatt - legfontosabb azonban, hogy a néhai nagyapa a faluban az elsők között, már 1954-től folyamatosan telepített őszibarackost, amely végül 3 holdat tett ki. A barack ekkoriban pedig „aranyat ért". 1958-ban egy holdon epret is ültetett. „Akkor volt a csendes megbolondulás" - mondja erről a munkáról a fia, id. Deák János. Az egy hold eper ugyanis rengeteg munkát adott, főleg gyermekeinek. A kapálás mellett a szedés volt nehéz, mivel körülbelül egy hónapig tartott az érési időszak. A nála hagyományosabban gazdálkodó zsombói gazdák értékrendjében a gyorsan romló gyümölcsnek ekkoriban még nem volt presztízse, szemben a minőségét hosszan megőrző búzával. „Az még jövőre is búza" - mondták. Volt olyan, az ő korában lévő gazda, aki nemhogy maga nem telepített gyümölcsöst, de még mások piaci sikerén felbuzdult fiának sem engedte azt. Így fia vasárnaponta telepített egy kis területen barackot, mondván, hogy a pihenőidejével az apja nem rendelkezik. Fontos itt megemlítenünk, hogy a gyümölcstermesztés kultúrája kicsit másfajta mentalitást, nagyobb kockázatvállalást, több odafigyelést és precízebb időzítést kívánt, mint a hagyományos szántóföldi termelés. Ezeknek az elvárásoknak Deák nagyapa megfelelt. „Ezek mind új dolgok voltak. Ha nem fogott hozzá időben, nem lett termés" mondja erről fia. A gyümölcs ezenkívül nagyobb anyagi befektetést is kívánt. A faluban