Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

Helyzet - Tari János: Archív filmek és új médiumok - konferencia és fesztivál Oxfordban

JAY RUBY - antropológus az Amerikai Egyesült Államokból. A chicagói külváros szociális környezetében élők reflexív etnográfiai vizsgálatát végzi el videointerjúk és interaktív digitális technológiák segítségével, az amerikai integrációs politika módszereinek bemutatásával. T. J.: Sok éve már, hogy - főként a vizuális antropológia területén - kutat és dolgozik. Most, hogy a százéves oxfordi antropológia megünneplésére összehívott konferenciához kapcsolódó filmfesztiválon előadóként vesz részt, említette, hogy az Amerikai Egyesült Államokban is közel százéves múltra tekint vissza az antropológiai kutatás... J. R.: Csak néhány jelentősebb amerikai egyetemen! T. J.: Mi az Ön szerepe és helye az amerikai antropológiai kutatásokban? J. R.: Már az 1960-as évek elejétől foglalkozom vizuális antropológiával, de hosszú időbe telt, míg fő foglalkozásként űzhettem ezt a szakmát. 1967-68-ban szerveztem egy vizuális-antropológiai konferenciát. Ettől kezdve azért dolgoztam, hogy megszervezhessem a vizuális kommunikáció antropológiájának a közép- és felsőfokú képzését. Inkább kutatónak tartom magam, mint filmesnek, ennek ellenére nagyon sok film készítésében vettem részt. Jómagam csak két filmet jegyzek producerként, mert manapság már inkább a multimédiás anyagokkal foglalkozom. T. J.: Mi lehet a film szerepe ebben a multimédia-orientált világban? J. R.: Ez nem hasonlít igazán a filmezéshez. Amiről itt, az oxfordi konferencián beszéltem, azt digitális etnográfiának hívom, mely videó, szöveg és állóképek egymást kiegészítő együttese. Lényegesnek tartom azt az álláspontot, melyet Peter Biella úr is képvisel, hogy az előbb említett három dolognak tökéletesen ki kell egészítenie egymást, és csak ezek ötvözetével vagyunk képesek tökéletes, komplex képet adni egy adott kultúráról. Míg korábban megfelelő útmutatókat próbáltak a képekhez hozzárendelni, addig manapság inkább az új digitális médiumok alkalmazásával, egymással kölcsönhatásban vizsgáljuk a kultúra elemeit, mivel ezek egymásba integrálódva és egymást keresztezve kapcsolódnak össze egy egésszé. Potenciálisan minden információforrás kapcsolatban áll a többivel, s így komplex módon fejezhetik ki az adott mondanivalót. T. J.: Tulajdonképpen ez lehet az antropológiai film túlélésének egyik módja? J. R.: Ez a módszer nagyon alkalmas lehet a korai antropológiai filmek bemutatására és elemzésére (például a Nanouk, az eszkimóéra), de oly módon, hogy közben megfelelő kritikai szemléletet is alkalmazzunk. T. J.: Lát-e Ön erre vonatkozó példákat? Én Bob Gardnerre gondolok. J. R.: Például Robert Gardner saját filmjeivel kapcsolatban próbálta mindezt alkalmazni, de nem kezelte kellő kritikával, éppen azért, mert a saját filmjeiről volt szó. Az ötletét azonban zseniálisnak tartom, s nagyon jó lenne ennek segítségével híres mesterműveket digitálisan felújítani. így minden kiegészítő munka integrált részévé válhat a műnek, közelebb hozva azt a nézőhöz, függetlenül attól, hogy könyvről vagy valamilyen digitális formáról van-e szó. T. J.: Hogyan használja a vizuális médiumokat az oktatás során? J. R.: A középfokú képzésben alkalmazzuk a vizuális technológiát, melyet „Bevezetés a vizuális antropológiába" címmel hirdettünk meg. Korábban a bemutatáshoz magukat az eredeti filmeket vetítettük le, illetve állóképeket alkalmaztunk, de ma a diákok az előadásoktól függetlenül a könyvtárban nézhetik meg a filmeket, és így kérhetjük őket arra, hogy írjanak ezekről dolgozatokat. Nehéz rávenni a diákokat a filmekkel kapcsola-