Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

Tabló - Az érzékek tudománya - vagy művészete? Új gondolatok a vizuális antropológiában Anna Grimshaw- Amanda Ravetz: Visualizing anthropology David MacDougall: The corporeal image. Film, ethnography and the senses Csorba Judit Dorottya

test szerepéből és ismeretelméleti értelmezéséből kiindulva elemzi MacDougall a nézőnek, a filmesnek és magának a film testének a szerepét a dokumentumfilmezésben. A film vagy a kamera mint önálló test gondolata összefügg az emberi testet mint a gépet értelmező filozófiával, amely különböző művészeti, így filmes irányzatokban is megjelent.

2- Ezek az elméletek MacDougall szerint egyrészt az akadémikus művészettel szembeni lázadás jelei voltak, másrészt annak elismerése, hogy a kamera nemcsak önálló test, hanem összeköttetésben áll a filmes testével is. így maguk a filmalkotások, legyenek dokumentumok vagy fikciók, szimbolikus testekként értelmezhetők; de melyik testre utalnak valójában? - teszi fel MacDougall a kérdést. A film szereplőjére, a nézőjére vagy egy olyan „nyitott" képi testre, amely mindezeket képes befogadni (30. p.)? A Grimshaw és Ravetz által szerkesztett kötet tanulmányaihoz hasonlóan MacDougall is felveti azt a problémát, amely szerint az elmúlt években egyre több antropológus vallotta, hogy a társadalomkutatásban nagyobb súlyt kell fektetni az érzékekre és az érzékek által megszerzett tudásnak a társadalomban és a kultúrában betöltött szerepére. De a látható—hallható—tapintható tapasztalat megszerzésének további, szóban, illetve írásban rögzített vizsgálata újabb alapvető ellentmondásokhoz fog vezetni az antropológiai elméletben, és csak az antropológiai írások innovatív megújulása tudja majd megoldani ezt a problémát. Az antropológiai tudás vizuális, filmes reprezentálásának oldaláról pedig a filmeseknek kell olyan módszereken gondolkodniuk, amelyekkel jobban kifejezhetik azt, amit maguk látnak és láttatni akarnak. Az első rész alapvetően a test filmes reprezentációjának az elemzése, a második (images of Childhood, 65144- p.) pedig a gyerekeknek és a gyerekkornak a filmes ábrázolását, valamint David MacDougall saját, gyerekközösségeket bemutató filmjeit taglalja. MacDougall szerint bár majdnem minden filmben szerepelnek gyerekek, bemutatásuk még a dokumentumfilmekben is csak bizonyos, a felnőttek által feltételezett sematikus ábrázolásra korlátozódik. Noha Margaret Mead és Gregory Bateson terepmunkájukhoz kapcsolódva már az 1930-es évektől készítettek filmeket a gyerekek viselkedéséről (Bateson-Mead 1952), az antropológusok a közelmúltig csak kevéssé érdeklődtek a gyerekek világa iránt. A legfontosabb ok a gyerekek és a gyerekközösségek életének antropológiai és azon belül is vizuális antropológiai vizsgálatára mégis az, hogy talán bármely más társadalmi csoport vizsgálatánál mélyebb betekintést adhatnak mindenbe, ami az emberi kultúra részét képezi. Bár a gyerekek elképzeléseiket a világról és a kultúráról nagyrészt saját maguknak alakítják, mégis hatással vannak a felnőttek gondolkodására. A gyerekvilág vizuális antropológiájának elméleti kérdései után MacDougall saját filmjeinek elkészítéséről és tapasztalatairól számol be, sokszor szubjektív, de a vizuális reprezentáció elméleti szempontjából is elgondolkodtató módon. Az öt részből álló sorozat Észak-India egyik leghíresebb bentlakásos iskolájában, a Doon School-ban készült Sanjay Srivastava antropológus segítségével.

3Az indiai gyerekekről készített filmek után az emberi test ábrázolását szemügyre véve MacDougall az indiai fényképészet példáit elemzi (Part III. The Photographic Imagination, Photo Hierarchicus: Signs and Mirrors in Indian Photography, 147-1 75. p.) saját, a Himalája lábánál fekvő Mussoorie falu utcai fényképészeiről készített filmje alapján (MacDougall -MacDougall 1991 ). A tükrök és a fényképek az ember ábrázolásának legközvetlenebb és legmechanikusabb formái: a fényképek megkettőznek bennünket, és egy párhuzamos világot alkotnak, de amikor valaki a tükörbe néz, vajon a „másolat" vagy az ettől