Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)
Helyzet - Nagy Károly Zsolt: Interaktív etnográfia
kái nem alkalmazhatók az újabb kommunikációs technikák esetében, hanem azért is, mert visszaadni sem lehet az így szerzett tereptapasztalatot a maga komplexitásában a megszokott módszerekkel. A komplexitás tükrözésének ez az igénye talán abból is következhet, hogy a korábban tárgyalt ikonikus fordulat megváltoztatta az etnográfiaiantropológiai munkákkal kapcsolatos elvárásokat is. A - Hoppal Mihály szavaival élve 28 „képtelen néprajz" így egyre inkább ellehetetlenül, egyre inkább növekszik az igény arra, hogy a szavak tudományában a vizuális antropológia (lásd Mead 1975:3) végre megtalálja a helyét, s hogy a sűrű leírás valóban sűrű legyen. Azzal ugyanis, hogy a tapasztalat minden rétegét, minden adattípust folyamatosan, szinte kényszeresen verbalizálunk, illetve textualizálunk, éppen leírásaink, interpretációink sűrűségét tesszük kockára, hiszen tereptapasztalatunk komplexitásának redukciója a társadalmi valóság komplexitásának megértését, interpretálásának lehetőségét is veszélyezteti. Az írás Geertznél az interpretív aktus, a fordítás kvázimetaforája, ám - főképp kevéssé jó tollú etnográfusoknál -egyszersmind megmarad annak, ami: a tereptapasztalat komplexitása radikális redukciójának. A sűrű leírás gondolata azonban szinte magában hordozza az írás fogalmának újragondolását is. Ez nem csupán annyit jelent, hogy elhagyjuk belőle a kényszeres textualizációt, a felesleges konvertálásokat, s a szöveggel legalábbis egyenrangú státusba emeljük például a vizuális kifejezés csatornáit. Az etnográfiai írás újragondolása ugyanis a szerző és olvasó szerepeinek, illetve a szöveg státusának - a posztmodernből már ismerős - újragondolását is jelenti. Ennek oka azonban nem annyira a posztmodern antropológiában, mint inkább az internet és a hipertext gyors terjedésében s a tudásszerzési stratégiákra gyakorolt hatásában kereshető. Az olvasó igénye egyre nagyobb arra, hogy beleszólhasson a szövegbe, hogy alakíthasson rajta, hogy a jelentést - már ha egyáltalán vágyik rá - maga találja meg. A beleszólás, a reflexió, a „közeggel" folytatott interakció vágya az etnográfiai munka minden területén megjelenik. Egyre erősebb a kutatottak igénye is arra, hogy legalábbis diskurzusba léphessenek a róluk kialakított képpel, s a kortárs etnográfia a kolonializmus és az etnocentrizmus akár leghalványabb árnyától menekülve, maga is gerjeszti ezt a folyamatot, mondván, hogy a kutató nem sajátíthatja ki nem csupán az elnyomottak, de egyáltalán a kutatottak hangját, így azután lehetőséget kell teremteni arra, hogy a kutatott és a kutató egyaránt a maga hangján szólaljon meg az etnográfiában. A reflexió igénye tetten érhető a terepmunka egészére vonatkoztatva is. Ahogyan egyre kevésbé beszélhetünk a terepről mint zárt, lehatárolt entitásról, úgy egyre erősödik az igénye annak, hogy az etnográfiák mint produktumok se legyenek zártak. E mögött jelzésszerűen ott áll a „nyílt forráskód" számítástechnikából eredő gondolata. 29 A nyílt forráskód azután a tudomány világában is egyre inkább gyökeret ver, s egyfelől mint az adatbázisok, források másodelemzésének, újraértelmezésének lehetősége, másfelől mint az adatok, elemzések és következtetések szorosabb integrációja iránti igény jelentkezik. Talán az eddigiekből is kitűnik, hogy az interaktív etnográfia számos tekintetben megoldást jelenthet a felvetett problémákra. Saját kutatásomból hozva ismét néhány rövid példát: Homrogd egy nagyon átlagos falu, s átlagos tulajdonságai közül némelyik általánosnak is tekinthető. Horizontja töredezett, identitása éppen átalakulóban, a „kitalálódás" állapotában volt a kutatás kezdetén. A faluban nincsenek- még helyi mértékkel mérve sem - nagy mese- vagy történetmondók, s nincsenek a helyi tudatban nagy, átfogó narratívak sem. Sőt, általában a dolgok kimondásával is hadilábon álltak. Sok a
