Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

Tabló - Néprajz és képhagyomány, avagy néprajzi képtudomány Helge Gerndt- Michaela Haibl, Hrsg.: Der Bilderalltag. Perspektiven einer volkskundlichen Bildwissenschaft Serfőző Szabolcs

németül jelentette meg Volkstümliche Bilderkunde című, máig alapvető művét (Bringéus 1982). Ebben a populáris vizuális kultúra olyan sajátosságait elemzi, mint a képek struktúrája (például sorozat, pár, ellentétpár stb.) vagy manipulálása (plágium, kompilálás, idézet stb.). Az 1980-as években kibontakozó kutatási irányzat három konferencia és az azokat kísérő tanulmánykötetek révén reprezentálta magát, a későbbiek során azonban úgy tűnik, némiképp kifulladt (Bringéus, ed. I 986; Brednich I 989; Kunt I 990; vö. Sajó 1991 ). Bár a harmadik konferenciának épp Miskolc adott helyet, a hazai néprajztudományban viszonylag csekély visszhangja volt a kezdeményezésnek, ezért is csengenek a magyar fülnek szokatlanul a „néprajzi képkutatás", „néprajzi képtudomány" kifejezések. A néprajz saját tudománytörténeti előzményei mellett a kortárs társadalomtudományi trendek is inspirálták a müncheni konferencia szervezőit és résztvevőit, akik egyébként az említett Nils-Arvid Bringéus kivételével mind német, svájci és osztrák egyetemek néprajzos professzorai. Az elmúlt két évtized során - különösen az angolszász területen - egyre nagyobb teret nyert a különböző korok és társadalmak vizuális megnyilvánulásainakvizsgálatával foglalkozó vizuális antropológia, ami az utóbbi években (a cultural studies analógiájára) vizuális tanulmányok (visual studies) néven új, interdiszciplináris tudományággá, egyben erősen elméleti jellegű diskurzussá és rendkívül divatos intellektuális trenddé vált.

3 Ennek hatása természetesen a művészettörténészekre volt a legnagyobb, akik sorra jelentették meg erősen antropológiai szemléletű műveiket. Közülük több immár magyarul is olvasható.

4 A „képi fordulat" és a vizuális kultúra iránti megnövekedett érdeklődés jegyében az utóbbi időben Németországban is számtalan publikáció jelent meg egy születőben lévő új „képtudomány" jeleként, sőt egy „Virtuális Képtudományi Intézet" is létrejött,

5 melyben művészettörténészek mellett számos más, a vizuális jelenségek iránt korábban kevésbé érdeklődő bölcsészet- és társadalomtudományi diszciplína képviselői is együttműködnek. Az itt ismertetett tanulmánykötetet e folyamat kontextusában kell értelmeznünk, mégpedig elsősorban a néprajz egyik megújulási kísérleteként, mely arra irányul, hogy a néprajz helyet biztosítson a maga számára a formálódó interdiszciplináris képtudomány keretei között. A kötet az úgynevezett „képi fordulatra" reflektálva azt próbálja tisztázni, mennyiben képes a néprajza mindennapok vizualitását megragadni, illetve szaktudományi adalékokkal szolgálni egy interdiszciplináris képtudomány számára. A probléma megközelítésében és a kérdéskör tematizálásában meghatározó a kötetet szerkesztő Helge Gerndt szemlélete, aki a néprajzot általános kultúratudományként, így a jelenkori tömegkultúra vizsgálatára is alkalmas diszciplínaként értelmezi. Ebből eredően ~ az újkori populáris kultúra vizuális jelenségei mellett a kortárs tömegkultúra, azaz a [3 mindennapok képi világa (plakátok, fotó, média stb.) is szerves része az általa vizionált néprajzi képtudománynak (Gerndt 2002). Ő fogalmazza meg a bevezetőben a kötet központi kérdéseit is, melyek a néprajz kutatási területét, elméletét és módszereit egyaránt érintik: vajon a „képi fordulat" új kutatási paradigmát jelent-e a néprajz számára, hasonlóan a „nyelvi fordulathoz"? A mindennapok mellett a tudományban is egy új, sajátos legitimitást nyernek a képek? Menyiben képes megfelelni az új kihívásoknak a néprajz mint képtudomány? Mit jelent a néprajzi képtudomány, s melyek annak meghatározó vonásai és kutatási területei? A kutatási paradigmára vonatkozó kérdésre több tanulmányban is megtalálható a 307