Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

Tabló - Néprajz és képhagyomány, avagy néprajzi képtudomány Helge Gerndt- Michaela Haibl, Hrsg.: Der Bilderalltag. Perspektiven einer volkskundlichen Bildwissenschaft Serfőző Szabolcs

válasz, mely szerint a populáris képek kutatásának hosszú hagyománya - különösen a néprajzi képkutatás alapvető munkái, Nils-Arvid Bringéus, Leopold Kretzenbacher, Martin Scharfe és Wolfgang Brückner művei (Brückner 1966; Scharfe I 968; Kretzenbacher 1971; Bringéus 1982) - szinte predesztinálják a néprajzot arra, hogy részese legyen az interdiszciplináris képtudománynak. Ugyanakkor több szerző is hangsúlyozza a képekre irányuló kutatás elméleti és módszertani megújulásának szükségességét. Ulrich Hagele egyenesen arra szólítja fel a néprajzosokat, hogy „mozduljanak ki a starthelyről" (381. p.), különben más tudományok, melyek közben a hétköznapok (populáris) képeivel is foglalkozni kezdtek, leigázzák őket. Hagele szerint épp a néprajz módszertani sokfélesége és nyitottsága szolgál jó alapként a hétköznapok képi világának (alltägliche Bilderwelten) kutatásához.

6 Hasonló állásponton van Helge Gerndt is, aki szerint a képek egyre növekvő szerepe a mindennapi életben paradigmaváltást tesz szükségessé, miáltal „a néprajz a hétköznapi jelenségek vizsgálatának szaktudományává válhat"(3

1. p.). Gerndt egy olyan néprajzi képtudományt tart szükségesnek, mely „több a néprajz hagyományos vizsgálati területének (alte Sachkanon) pusztán additív kibővítésénél vagy a szövegről a képre való formális hangsúlyeltolódásnál" (32. p.). Programja ennek megfelelően igen átfogó, melynek a képelmélet, a képhagyomány, a vizuális kommunikáció és szemantika, valamint a szintaxis, a vizuális érzékelés mind fontos részei. Mindennek az adja a néprajzi specifikumát, hogy a mindennapok vizuális kultúrájára fókuszál.

7 A kötet huszonnégy tanulmányát a szerkesztők hat tematikus fejezetbe rendezték, melyek az alábbi témákat járják körül: I. a képek iránti érdeklődés; 2. a képek történeti dimenziója; 3. a képek közvetítése a modern hétköznapokban; 4. a képekhez fűződő viszony; 5. a képek olvasása; 6. a vizuális kultúra kérdései. Minden fejezet elején egy rövid összefoglaló bevezető olvasható, a kötet végén pedig a „kultúratudományi képkutatás" ötoldalas válogatott bibliográfiája, illetve a szerzők rövid életrajza segíti az olvasót a tájékozódásban. Az első, a képek iránti érdeklődés tudománytörténeti hátterét felvázoló fejezetet Helge Gerdnt már idézett tanulmánya nyitja, melyben az általa elképzelt néprajzi képtudományt körvonalazza. Véleménye szerint ennek elsődleges feladata a képhagyomány és a képhasználat gyakorlatának vizsgálata, valamint a látható és a mentális képi világ közötti kölcsönhatás kutatása. Wolfgang Brückner tanulmánya a tudományoknak a szöveghez és a képhez fűződő ellentmondásos viszonyát elemzi.

8 A képi források elhanyagolásának okát abban a nyugati hagyományban látja, mely a megismerést „elsősorban gondolati úton tartja elkép~ zelhetőnek" (36. p.). A posztstrukturalizmus nyomán - mely felismerte, hogy a képek^ hez hasonlóan a szövegek is konstrukciók, melyek a világról alkotott sajátos feltevéseket « fejezik ki - Brückner a képeket is a szövegekhez hasonlónak tételezi, s arra szólítja fel a néprajzosokat, hogy - a szó szoros értelmében - olvassák a képeket, mivel a néprajz mint történeti kultúratudomány „a módszeres forráskutatás és a forráskritika terén szerzett tapasztalata révén... kellő kompetenciával és értelmezési kerettel rendelkezik ahhoz, hogy a vizuális kultúra kutatására vállalkozhasson" (46. p.). Gottfried Korff a művészettörténész Aby Warburg ikonológiai módszerét állítja példaként a néprajzi képkutatás elé, mely a műveket jelentésük mélyebb összefüggéseiben, keletkezési körülményeikés befogadásuk kontextusában igyekszik vizsgálni. Emellett Korff 308 azt is hangsúlyozza, hogy a látás nem pusztán biológiai képesség, hanem kulturálisan