Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)
Tabló - Az anyagi kultúra és a háló Carl Knappett: Thinking through material culture. An interdisciplinary perspective Wilhelm Gábor
ám mindez csupán a használók által jön egyáltalán létre (49. p.). Az ilyen típusú relációs megközelítés nem korlátozódik az észlelés vagy a megismerés területére. A „közvetített cselekvés" (mediated action) címszó alatt szereplő elméletek, melyeket hagyományosan Vigotszkijra vezetnek vissza, a cselekvés nyelv és kulturális tárgyak révén való közvetítettségét emeli ki (54. p.). A tárgyak éppen ezért mint az elme, az ágencia és a materialitás találkozópontjai jelennek meg, melyek megtestesítik, azaz lehetővé teszik, megengedik, támogatják (vagy sem) a velük kapcsolatos cselekvéseket, feladatmegoldásokat (56. p.). A kulturális tárgyak ráadásul rendelkeznek egy további fontos vonással (a természeti tárgyakhoz képest), ami lehetővé teszi, hogy a szerző a társadalmi kapcsolatokban is nyomon követhesse a tárgyak meghatározó szerepét, relációit. A kiindulópont itt Gell művészetelmélete (6 1. p.), mely a művészi tárgyakat mint a létrehozók szándékait, társadalmi kapcsolatait megtestesítő, valamint a használókhoz közvetítő ágenseket kezeli (58. p.). Ugyanez az elv jellemzi Hutchins megosztott kogníciós (distributed cognition) elméletét is, ahol a megismerés, illetve a cselekvés nem korlátozható egy-egy individuumra, hanem a feladat megoldásában részt vevők között oszlik meg, és ahol a tárgyak éppen a résztvevők közötti kommunikációt, tájékozódást teszik lehetővé (60. p.). Ha elfogadjuk, hogy a szerző számára az anyagi kultúra megközelítése szempontjából központi jelenségek, a kogníció, az ágencia és a jelentés térben és időben megosztottan léteznek különböző szereplők között, akkor felmerül a következő kérdés: ezek a relációk milyen természetűek? A vizsgált megosztott kapcsolatok milyen szerveződési formában működnek? Knappett számára ebből következik a hálózat mint szerveződési minta beemelése az elméleti keretbe, nem utolsósorban azért, mert a hálózat megengedi az eltérő egységek összekapcsolódásainak egységes kezelését hibrid szerveződésekként. A „hálózat" terminus azonban önmagában többféle jelentésben használatos a tudományos irodalomban, éppen ezért a szerző egy önálló fejezetet szentel a különböző típusú hálózatmodellek taglalására, jellemzésére. A szerzőnek ezenkívül még egy építőkőre szüksége van az elméletéhez: a jelentés integrálására a felvázolt hálózatmodellbe. Itt a fő feladat a dolog mint anyag és a dolog mint jel integrálása egyetlen modellen belül, azaz a funkcionális és a szimbolikus jelentés kapcsolatának tisztázása (85. p.). Ennek nehézsége abból adódik, hogy a funkcionális és a szimbolikus jelentés modelljei a strukturalista modellekben nem találkoztak. Knappett ezért az állapotért a saussure-i szemiotikát tartja felelősnek, és ezért egy külön fejezetben igyekszik bemutatni a peirce-i szemiotika előnyeit, elsősorban a pragmatikai dimenzió integrálását a jelelméletbe. Az összefoglaló előtti két utolsó fejezet egy-egy szándékolt alkalmazása a korábbi részekben vázolt elméleti keretnek. Az első közülük modern tárgyakkal foglalkozik, a második a szerző szűkebb kutatási területével, a Kelet-Mediterráneum régészeti kerámiájával. Mindkét fejezetre jellemző egy-egy tárgytípus - modern, illetve régészeti kerámia - minél szélesebb körű hálózatba illesztése, a kapcsolódások (elsősorban szemiotikai) feltárása és leírása, valamint a cél, hogy eközben a szimbolikus és funkcionális jelentés dualizmusán túllépjen a korábban bevezetett affordancia, korlát (constraint), kauzalitás, ikonicitás és indexikalitás fogalmak segítségével. Knappett fő célja könyvével, hogy a tárgyak jelentésének megragadásához egyetlen elméleten belül képes legyen összekapcsolni a pragmatikai és a szignifikatív dimenziókat
