Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

PÓCSIK ANDREA: Válogatott cigányképek. Cigányábrázolás a magyar játékfilmekben a hatvanas évektől napjainkig

Gyöngyössy Bence Romani kris- cigánytörvény című filmjében Lear király legendájának parafrázisaként szerkeszti meg a történetet. A szerző itt megkísérli több, a rendszerváltás utáni cigány sorstípus nyomon követését: az idős férfi lányainál tett látogatásai során a roma identitáskeresés modelljei bontakoznak ki. Gyöngyössy filmjében egészen különös szerep jut a sztereotípiáknak, ugyanis struktúráját egy érzelmekben és értékekben gazdag- bár anyagi javakban szegény-múltbeli világ és (ez utóbbi kényszerű felszámolása nyomán) ennek ellentéte, a kiüresedett, szegényes emberi kapcsolatokkal bíró - bár a többségi társadalom életszínvonalához közelítő - cigánysorsok ütköztetése alkotja. Az ábrázolásmód szükségszerűen sablonokra épül, ami ezeket életre keltené, működésbe hozná, az az öreg (és a mellé szegődő bolond) viszonyulása hozzájuk. A sematikus viselkedésformák „magyarázatán" keresztül egyes társadalmi jelenségeknek - mint a cigány identitás veszélybe kerülésének - feltárására tesz kísérletet. Alapvetően azonban az a személyes hang hiányzik a filmből, amely a szerző hozzáállását lenne hivatott megvilágítani, ezzel hitelesíteni az elmondottakat. Ezt a célt szolgálhatná az apát kísérő „szent együgyű" alakja, és bár a neki szánt szerep a film dramaturgiájának lényegi elemévé válik, onnan mégsem sikerül kiemelni, nem lesz több, mint a fordulatokat előmozdító történések „rugója". Lényegében a főhős, az idős cigány ember által megélt válsághelyzet megoldási kísérleteit követjük nyomon, úgy hogy a hangsúly mindvégig az ő személyiségfejlődésén van. A pikareszk történetben kirajzolódnak jellemének fő vonásai: a cigány kultúrának tulajdonított ősi értékeket a szerző mindvégig ütközteti azokkal a modern társadalmi viszonyokkal, életformákkal, amelyeket a környezete (leginkább két idősebb lányának családja) képvisel. A film a főhőst az archaikus cigány közösségi törvények „utolsó" követőjeként ábrázolja, mindamellett a környezettel való összetűzései bizonyítékul szolgálnak azok tarthatatlanságára a modern kori viszonyok között. (Gyöngyössy Bence filmjében is erősen hangsúlyozott motívum a mesélni tudás képessége: a nagyapa és elidegenedett unokái között az egyetlen sikeres kapcsolatteremtés, amely a szokást már hétköznapi formájában eleveníti fel, mellőzve a hagyományos cigány közösségekre jellemző kellékeit.) Az identitáskeresés kudarcait, valamint az asszimiláció problémakörét a két család által képviselt sorstípus jelzi, a cigány kultúra eltűnésének veszélyeit ugyancsak az ő sorsukon keresztül világítja meg a film. Azokat a követelményeket, amelyek az összetett társadalmi folyamatok ábrázolásával szemben felállíthatók, a film épp a realisztikusan motivált, „tipikus" helyzetek megteremtésével igyekszik teljesíteni. Ez a valóságközeliség azonban ellentmondásba kerül a legkisebb lány alakjának megformálásával, amelynél a művészfilmes hagyományok szerint homályos utalásokkal jelzik a neki szánt szerepet: a roma értékek hordozójaként funkcionáló, azokat tovább éltető létformát. Az öntörvényűség, a szabadságszeretet, a megalkuvás elutasítása mind-mind megannyi ambivalens érték, amely a vándorló roma közösségek sajátjaként, egyszersmind asszimilálódásának gátjaként él a köztudatban. Ezek megjelenítése azonban annyira elnagyolt, hogy sem életképességükről (realisztikus motivációjukról) nem szerezhetünk bizonyosságot, sem pedig a valós élethelyzet nem tárul fel metaforikus használatuk révén, amelyre áttételesen utalnának. A stilizációnak ez a fajta alkalmazása egyrészt pontosan beilleszthető a művészfilmek poétikai rendszerébe, hiszen épp a film lezáratlanságát, a nyitott befejezést hivatott szolgálni; ugyanakkor zavart kelt az elbeszélésmód következetességében, mivel ellentétben áll az addig szociografikus hűséggel elemzett élethelyzetek