Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)
VAJDA LASZLÓ: Reflexiók Roger Sandall romantikus antropológia ellen írt könyvére
nyilatkozik. Egyszerűen elhallgatná a civilizációról alkotott tiszta képének ellentmondó jelenségeket? Talán a premodern állapotok maradványaival vagy a primitív létbe való visszaeséssel számol? Akkor azonban a Big Ditch mégiscsak átjárható lenne. A civilizációról alkotott fogalma egyszerűen zavaros: olykor tipologikus konstrukciónak, egyfajta ideáltípusnak tűnik, legtöbbször azonban valami valós és egységes dolognak, amely (megszépítve) a helyes mértékeket közvetíti. A Széles Árok túloldalán, mint arról már szó esett, állítólag nincsenek valódi, racionálisan bizonyított ismeretek; a „kulturálisan igazolt meggyőződések" - bármilyen kritikától érintetlenül - igazságoknak számítanak, „még akkor is, ha X kijenti, hogy a tehén átugrotta a holdat" (Sandall 2001:12). Minden premodern kultúrában - „[...] középkori, maszáj, maori vagy bármilyen egyéb" (mondja az antropológus!) - az élet egyik legalapvetőbb vonása lenne a kollektív hagyomány iránti feltétlen szolidaritás. Ennek a kollektivizmusnak azonban semmi köze ahhoz az egyenlőséghez, amely a modern kormányzatok egyik legbensőbb magva; az „afrikai, ázsiai vagy a közel-keleti iszlám népek" tradicionális kultúrájának célja nem az „egyenlőség" (equality), hanem a „testvériség" (fraternity; Sandall 200 1:106). A „testvériségen alapuló kommunalizmus" (fraternal communalism) következményei: az „össze nem egyeztethető rokonsági kötelezettségek" (incompatible kinship obligations), a „kapcsolatok szélesedő hálózatához kötődő kötelességek" (the myriad duties to an extending network of relations) természetesen nem egyeztethetők össze a modern élet „rendezett pártatlanságával" (ordered inpartiality; Sandall 200 1:107). Sandall a premodern, törzsi kultúrák alsóbbrendűségét a néprajz anyagából vett példákkal kívánja szemléltetni. Említi többek között az aztékok rituális emberáldozatát (Sandall 2001:102), néhány Pápua Új-Guineán szokásos kegyetlen beavató szertartást (Sandall 200 1:100), a dahomey-i rabszolgatartó királyságot (Sandall 2001:85) stb. A szegényes, de mégiscsak egy antropológus által vázolt jellemzések hitelét csökkenti azonban a forráskritikai előmunkálatok mellőzése (különösen feltűnő a rémtörténetek kommentár nélküli alkalmazása), valamint egyes kulturális jelenségek funkcionális összefüggéseire és történelmi hátterére való utalás hiánya (a kommunió eszméje a rituális kannibalizmusban, az európaiak részvétele a nyugat-afrikai rabszolgavadászatban, a rabszolga-kereskedelemben és hasonlók). A reprezentatívként bemutatott példák kiválasztása természetesen tendenciózus; ami egy ilyesfajta kísérlet esetében elkerülhetetlen - ugyanígy nem lenne nehéz feladat a néprajzi adatok egy „ellengyűjteményével" a premodern társadalmak számtalan pozitív j vonását dokumentálni. A törzsi társadalom etnográfiai leértékelése mint lényegtelen rárk adás mellett akár el is mehetnénk, ha Sandall eljárása nem diszkvalifikálódna pusztán 3 módszere folytán. A két „világ" konfrontációjakor ugyanis egyfolytában az összehasonlít lítás és az értékelés elemi szabályait - akár mondhatjuk úgy is: a fair play elveit - sérti |§ meg. így Sandall egy ideális, hibátlan civilizáció képével operál, míg a törzsi kultúrák jellemzésekor a - vélt vagy valódi-realitásokat veszi elő. (Mivel a kommunizmust „neotörzsi" szintre helyezi, az esetleges marxista opponensek teljes joggal vethetnék szemére, hogy a reális kapitalizmus kedvezőtlen összetevőit elhallgatja, a szocializmust pedig a szovjet gazdaság éppenséggel reális összeomlására való utalással intézi el.)
