Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)
BÁCSVÁN LÁSZLÓ: Guru-sishja parampara - a tanítványi láncolat. A nyugati vaisnavizmus idegenségének egy sajátos aspektusáról
eleve több típusba sorolhatók (például konverzionista, profetikus, introverzionista stb.), és fogalmilag csak nagy nehézségek árán választhatók el más vallási közösségektől. A szekta szó ugyanakkor ma már legtöbbször eleve negatív konnotációkkal terhelt, miközben a szekták sajátosságait felsorakoztató szövegek nemritkán olyan általánosságban fogalmazzák meg leírásaikat, hogy azok nemcsak a célzott csoportra vagy csoportokra lehetnek érvényesek, hanem jóformán tetszőleges vallási közösségekre, a történelminek nevezett egyházakat is beleértve. 7 A szekta olyanfajta bélyeggé vált a modern társadalmak szimbolikus osztályozási harcában, amely mögött már egyre kevésbé megalapozott, érvényes ismeretek vagy racionális érvek állnak, sokkal inkább társadalmi-kulturális konfliktusok, értékek és gyakran érdekek összeütközései. Ezért nem tartom szerencsésnek e kifejezés használatát e szövegben, hiszen a cél nem pozitív vagy negatív előítéletek (akár részleges) igazolása vagy cáfolata, hanem egy olyan, az értékmentesség normáját szem előtt tartó elemzés, amely a vaisnava közösséget és a többségi társadalomhoz fűződő viszonyát a maga saját logikája szerint próbálja megérteni. Ráadásul a Krisna-tudat mozgalmára több szerző szerint is kevéssé illik a szekta hagyományos fogalma, Wallis ( 1984) szerint is inkább kultusznak tekinthető. A vallási közösségek felosztása pusztán egyházakra és szektákra (és az ezekhez kapcsolódó átmeneti formákra) ráadásul indokolatlanul leszűkíti a klasszifikációs lehetőségeket, mint több szerző is rámutat, a valóban létező vallások szervezeti megoldásai csak a két végletnek tekinthető előbbi fogalmaknál szélesebb spektrumon helyezhetők el. Howard Becker a Weber és Troeltsch által kidolgozott tipológiát továbbfejlesztve az egyház-szekta dichotómiát kiegészítette a felekezet és a kultusz kategóriájával (Giddens 1995:447-448). Felosztásában a felekezet egyfajta megállapodott, intézményesült szekta, melynek létrejötte a modern társadalmakban szinte szükségszerű, hiszen az intézményes-szervezeti társadalmak idején a protestáló szektákra is jelentős nyomás nehezedik az intézményes legitimációval kapcsolatban. A kultuszok viszont a vallási közösségek leglazább, legkevésbé intézményesült típusát jelentik, ahol a hangsúly a személyes élményen, megtapasztaláson van, nem pedig a formális viszonyokon és kanonizált tanításokon. Ilyen kultusznak tekinthető például a spiritualizmus vagy (a vaisnavizmushoz hasonlóan szintén indiai eredetű) transzcendentális meditáció. Az ISKCON jellemzően nemzeti szinteken (is) szerveződő nyugati vaisnava közösségei az előbbi kategóriák közül ma már (Wallis [I 984] vélekedésével ellentétben, vagy azt meghaladva) csaknem egyértelműen a felekezetek közé sorolhatók, hiszen a térítés és formálódás kezdeti szakasza, illetve az ezzel járó külső és belső konfliktusok után kialakították működésük stabil, intézményes kereteit. Ezért a magyarországi Krisna-híveket is mint vallási közösséget, mozgalmat, felekezetet vagy-jogi státusának megfelelően - egyházat említhetjük, egy több ezer évre visszanyúló vallási tradíció megújulási mozgalmának részeseként. Felvetődik tehát a kérdés, hogy a személyes és intézményes vallásosság dimenziójában hol is helyezhetők el a modern nyugati vaisnava törekvések, avagy az intézményesültségnek megfelelően megalapozottnak tekinthető-e a krisnások idegenségéről, illetve az idegenség többség általi konstrukciójáról beszélni a guru személyes szerepével kapcsolatban. Hisz a guruszerep idegensége egyfelől evidensnek látszik, másfelől viszont a
