Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

VAJDA LASZLÓ: Reflexiók Roger Sandall romantikus antropológia ellen írt könyvére

Ausztrália lakosságának fehérekre és őslakókra való, rasszista színezetű felosztása Sandall számára a civilizáció és a törzsi kultúrák egymástól élesen elválasztott világainak képévé érlelődött. VI. Sandall nézeteinek politikai és morális aspektusait figyelmen kívül hagyva engedtessék meg, hogy a kultúrák értékelésének fontos témájával kapcsolatban kizárólag az antropológia nézőpontjából mondhatni pro domo, állást foglaljak. Az etnikai és kulturális sokféleség az emberiség létének egyik alapvető jellemzője. Ha ez elhanyagolható dolog lenne, az antropológia művelésének nem sok értelme maradna. Az antropológia egyik fő feladata éppen az, hogy azokról a mindenkori viszonyokról, amelyek ezt a sokféleséget (vagy legalább egy részüket) jellemzik, egy adekvát, értelmesen kommentált képet alakítson ki. Az antropológia - a „tiszta" etnográfiától eltérően (ha létezik egyáltalán ilyen) - komparatív eljárással dolgozik. Ez teszi lehetővé többek között az etnikai és/vagy kulturális egységek, típusok és altípusok - a kutató szempontjaitól függően földrajzi, ergológiai, evolucionista stb. szempontú - megkülönböztetését. Igy a teljes kulturális valóság két (kronológiailag tisztázatlan) osztályba sorolása - törzsi kultúrák, illetve civilizáció -, amennyiben tudományos alapokkal bírna, alapjában megengedett lehetne. Bizonyos, a gyakorlat által húzott határokon belül értékelő összehasonlítások is megengedettek (például az egészségvédelem állapota, a gazdasági tartalékok, a települések intenzitása stb. A és B kultúrán belül), a szociális jelenségek értékelő összehasonlításának azonban kevés értelme van akkor, ha ezeket kiragadjuk összefüggéseikből (jobb-e a patrilineáris leszármazás a matrilineárisnál?), vagy ha hiányoznak az objektív mércék. így például az őskorról és a primitivitásról alkotott eszmékben gyakran kulcsszerepet játszó korlátlan szexuális szabadságot hol állatiasnak értékelik, hol paradicsomi állapotnak tartják. Az antropológiát azonban antropológusok művelik, akik olykor feladatuknak érzik a munkájuk tárgyát képező idegen kultúrának és hordozóinak dicséretét vagy szidalmazását. Míg a „vadakat" korábban szinte állatias szörnyekként vagy ostoba lényekként ábrázolták, úgy a modern irodalomban az ellenkező tendencia került túlsúlyba. A „természeti népek" világának a valóságot elferdítő, szélsőséges idealizálása (Benedict, Mead és mások) kompromittálja a tudományágat viszonylag ritkán fordul elő. Sokkal kártékonyabb lehet a hivatalosan előírt Cultural Cult: ezen azt az Egyesült Államokban megfigyelhető, eiedetileg csupán emberbarát szándékú, az idegengyűlölet, a rasszizmus és hasonló jelenségek ellen fellépő politikai korrektség (political correctness) elvét értem, amely fontosabbnak tartja az elpusztult indián kultúrák képmutató felmagasztalását, mint azok tudományosan adekvát megismertetését. Éppen ezért rendkívül figyelemreméltó a civilizációellenesnek semmiképpen sem nevezhető antropológusok mértéktartó elkötelezettsége fenyegetett kultúrák és népek iránt. A modernizáció áldozatait nem a Sandall által oly kihívó módon képviselt rideg tényszerűséggel regisztrálják, de nem is egy elgondolt premodern kultúrát vagy annak egy megmerevedett állapotban való megtartását propagálják. Ezt a mai antropológiában gyakran megfigyelhető, a premodern tradíciókhoz való mértéktartó viszonyulást magyarázó védelemnek lehet nevezni.