Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

SZILASSY ESZTER - ÁRENDÁS ZSUZSA: „Halványzöld" vagy „halványbarna"? A másság diskurzusainak magyarországi alakváltozásai

„A szülői oldalra vigyázni kell. Időben és érthetően tájékoztatni kell őket, hány menekült gyerekről van szó, meddig maradnak, nem hordoznak betegségeket, mind egészségügyi szűrésen mentek át, stb. El kell oszlatni a félelmeket." (Tanár, általános iskola, Békéscsaba.) Megjegyzendő, hogy a menekültekkel kapcsolatos félelmek nagy része (legyen szó akár eltérő életformával, akár eltérő megjelenéssel stb. kapcsolatos ellenérzésekről) egészségügyi köntösbe bújtatva kerül kifejezésre, azaz betegségként definiálódik. E medikalizált elbeszélések a távoli és misztikus idegennel kapcsolatos félelmeket hozzák a közelünkbe azzal, hogy az „ismeretlen másikat" - ebben az esetben a menekült gyereket - bizonyos betegségekkel ruházzák fel. „Hoztak ugyan egy orvosi igazolást, hogy egészséges, közösségbe mehet, de ettől még nem lehetett tudni, hogy vajon lappang-e bennük valamilyen betegség. Akkoriban Erdélyből jöttek nagy számban gyerekek, és felkapta éppen média, hogy milyen sok a H1V+ gyerek Romániában... hát bizony megfordult az ember fejében sok minden..." (Óvónő, Bicske.) Az egészség a modern egészségtudatos diskurzusban metaforikus jelentéssel bír, a modernitás szülöttjének tiszta, rendes, felelős voltára utal. A fertőzés ezzel szemben a vadság és a természeti erők, a fertőzés hordozója pedig a kontroll híján lévő közösségek képét hívja elő. A betegség ebben a beszédmódban tehát nemcsak biológiai értelemben fogalmazódik meg, hanem egyben a „másság" szimbolikus hordozójává, a közösségek közötti határok fenntartójának forrásává is válik (Csabai-Erős 2000:128, 131 ; lásd még Kende 2002:167-1 71). A beteg menekültekről szóló narratívak terjedése a pedagógusokat ellennarratívák létrehozására készteti. „A kollégákban megvolt az empatikus készség és a szeretet is, nem viszolyogtak ezektől a gyerekektől. Amelyik kollégában pedig esetleg van valami ellenérzés, az erről hallgat, legfeljebb nem kerül sor arra, hogy ő foglalkozzon a gyerekekkel." (Igazgatóhelyettes, általános iskola, Debrecen.) Ebben a beszédmódban az iskola egészének a menekült gyerekekhez való viszonya az érintett pedagógusok „empatikus" és „szerető" hozzáállásának köszönhetően - alapvetően pozitív. Azonban befogadó hozzáállás ide vagy oda, mégsem lehet nem észrevenni, hogy a menekült gyerekekkel kapcsolatos „viszolygás" mint téma az iskolában mégiscsak jelen van. Ellennarratívákból születnek a magyar szülők félelmeinek eloszlatását, a kedélyek megnyugtatását célzó elbeszélések is. „Elmondtuk a szülőknek, hogy ugyanolyan gyerekekről van szó, mint az övéik, azzal a különbséggel, hogy nekik még otthonuk sincs, tehát nem kiközösíteni, hanem segíteni kell őket... Elmondtuk azt is, hogy orvosilag ellenőrzött gyerekekről van szó - ez szokott a fő aggály lenni." (Igazgató, általános iskola, Békéscsaba.) Ennek a beszédmódnak az egyik fő mozgatója a magyar szülők reakcióival kapcsolatos aggodalom: a szülők elégedetlensége semmiképpen nem tesz jót az intézménynek, hiszen romolhat az iskola „színvonala", a szülők kivehetik a gyereket az iskolából, és átvihetik egy másikba, legrosszabb esetben pedig akár tömeges átíratást folyamat veheti kezdetét, ami az intézmény számára végzetes is lehet. Ezen a téren tehát egyértelműen több az intézmény vesztenivalója, mint abban az esetben, ha a menekült szülők részé-