Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)
KEMÉNY MÁRTON: Progresszív gazdasági érdekekés hagyományalkotás. Példák egy vajdasági borvidékről
re hagyatkozva teremtették meg „minőségi" árubort kínáló gazdaságaikat. A paraszti és parasztvállalkozói termelők felmenői is ebben a térségben éltek, míg a társadalmi és térbeli mobilitásra egyaránt képes vállalkozók közül többen - épp a magas státusúak - távolabbi településekről költöztek be. A gazdasági érdekek és a lokális identitás szempontjából egyaránt fontos „hagyományok" megalkotásában, az ezen hagyományokat kifejező közösségi események megrendezésében épp néhány diszkontinuus múltú (stratégiáját és lakhelyét is megváltoztató) vállalkozó jut kiemelkedő szerephez. S hogyan nyilvánul meg mindez a kognitív belső kategóriák és az attitűd szintjén? Az ipari forradalom óta középpontba került, a hagyománnyal szembeállított és a mai gazdasági érdekeket is irányító haladás eszméje (vö. Sárkány-Somlai 2004; Shils 1987:1530) a különböző minták esetében eltérő súlyú. A modernizáció a paraszti gazdaságokban nem e haladás szellemében, hanem megváltozott életmódbeli igények (fogyasztás, presztízsfogyasztás) kielégítése érdekében történik, a parasztvállalkozások és vállalkozások viszont a növekedés, a haladás jegyében követnek tőkefelhalmozó stratégiát. Ez utóbbiak helybeliek által történő számontartása és értékelése a haladás szélesebb körű elfogadottságát tükrözi, ugyanakkor nem mindegyik vállalkozóról beszélnek pozitívan. A haladáshoz való hozzáállás azonban csupán a szövegkörnyezetből derül ki (például „újítok, mindig újítok"), a haladás, a növekedés elvont fogalmainak explicit értékelésére ritkán került sor. (Például „Ez a technológiakísérés - egyezek vele, hogy az jó -, de azért nem szabad átesni a lónak a másik felére. Csak óvatosan fölmenni, mert akkor, ha hirtelen ugrik az ember, másik felől leesik.") A hagyomány fogalma épp a vállalkozók narratíváiban jelenik meg hangsúlyosabban, és - látszólag ellentmondóan - sohasem a haladással szembeállított negatív fogalomként, hanem pozitív értelemben. A tanulmány elején idézett cikkrészlet szerzője is a gazdasági növekedéssel szoros összefüggésben értékeli a magyarországi „hagyományápolást", és ebből a szemszögből ítéli meg a szabadka-horgosi homokvidék nehéz helyzetét is. E pozitív hagyományfogalom - a minőség különböző koncepcióival összefüggésben - más-más dolgokban ölt testet. Nemcsak a borászathoz kapcsolódó ünnepi alkalmak szervezésében vesz részt sok megismert (betelepült) vállalkozó, hanem saját gazdálkodási elveikben is hivatkoznak különböző lokális hagyományok fontosságára. (Például a termelési eljárások terén: „A borkészítés az egy olyan régimódi, hagyományos formában megy, és nem megy ilyen csumázás. [...] A lebogyózásnál téves ez az egész, mert már a franciáknál is mennek vissza a régebbi, hagyományos borászatra." Vagy a szőlőfajták terén: „Mivel a kádárka kiveszőfélben van, meg a veltelini, szeretném visszahozni erre a vidékre, tájjellegű szőlő és megérdemli, hogy újra meg legyen honosítva." És ehhez hasonlóan reklámoznak egy családot Hajdújárás honlapján, http:// www.hajdukovo.subotica.net: „Családi vállalkozásuk a borkészítés folyamán a minőség megtartása mellett, a néphagyományaink és hagyományos magyar fajtáink életrekeltésében és megőrzésében érdekelt.") A hagyománnyal összefüggésben a minőség megítélése is igen változatos. A minőség kvantitatív osztályozása (cukorfok, savtartalom) valamennyi gazdaságban fontos, viszont minden másban különböznek a vélemények. A paraszti gazdálkodók előnynek tartják, ha minél több (akár húsz fölötti) szőlőfajta keveredik ugyanabban a borban, és olykor az utólagos cukrozást sem ítélik el. A parasztvállalkozók között is van olyan, aki palackozott vegyes bort árul (kövidinkát, magyarkát,