Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

PETI LEHEL: Identitásmodelláló tényezők a moldvai csángó falvakban

még azt es mondták, hogy meggyútsák a házunkat. S még chiar (éppen) mondta az emberem es, hogy nem képes, vaj egyet vigye az esze. [...] Nem képes, hogy ulyan bolond találjon vaj egy, hogy..." Az ebből fakadó konfliktusok, a társadalmi szankcióktól való félelem miatt sokan a „magyarokkal" szembeni határépítés gesztusához folyamodtak, olyan szimbolikus attitűdök felvállalására kényszerültek, amely egy szükségből megkonstruált identitás gyakorlatára mutat rá. A gyűjtőkkel való beszélgetés látványos megtagadása az adatközlők részéről sokszor a magyaroktól való szimbolikus elkülönülés mechanizmusának része volt: „S aztá most van oda egy hedegűs, Botyézát. Azt' jöttek a magyarok hedegülni. Jöttek a magyarok, keresték, hogy ki tud hedegülni. Sültülni, mindent, egyik másik... de ő soha nem akart hedegülni. [Miért?] Azért, hogy őt es, ki tudja mit csánlnak lesz nekije, a többik, adicä [vagyis] másak, faluba itt. Fog lesz, aszanta, a magyarakkal. [Azt mondják majd, hogy a magyarokkal tart.]" Akik nem működtettek a fenti esethez hasonló technikákat, azt kockáztatták, hogy stigmatizáltakká válnak. A székelyes és déli falvakban terepmunkát végző néprajzosok gyakran tapasztalhatták, hogy miután korábbi adatközlőiket meglátogatták, akikkel azelőtt jó kapcsolatokat építettek ki, barátságtalan fogadtatásban részesültek, az adatközlők igyekeztek elhatárolódni a kapcsolat újbóli felvételétől. A csángó részvétel a magyarországi rendezvényeken szükségszerűen személyi diszkriminációhoz vezet, amely megosztó hatással van a faluközösségre. A diszharmonikus állapotot jelzik azok a delegitimáló narratívak, amelyek az „etnomigrációban" részt vevőket azzal vádolják, hogy a közösségi normák ellen vétenek, mivel a „magyarok" mellett kötelezik el magukat. A narratívak szintjén ez a jelenség a faluközösségekben a szektásodás esetén megfigyelhető csoportstigmatizációhoz hasonló, ahhoz a gyakorlathoz, hogy egy új kulturális/vallási identitást kifejező közösséget normaszegőnek kiáltanak ki. „Mondják, hogy választattak, a magyarakhaz mennek. Igy mondikálnak. Mondikálnak." A szekták tagjaihoz hasonlóan az a képzet él róluk, hogy anyagi érdekből kötelezik el magukat a magyarok mellett. „Vaj, ha meglátták, hogy bejött egy mesin [gépkocsi] a faluba, s magyarak, akkor azt mondják, hogy még hazzák a segítséget ezeknek a táncasaknak. [...] Há azt mandják, hogy ezeknek a magyar táncasaknak hazzák. De nem haztak saha úgy, hogy mandjad, hogy nekik hazzák. De a világnak a beszédje." A magyarországi látogatókhoz való viszonyulásnak ehhez hasonló elutasító formái identitásbeli érzékenységből fakadnak. Az egyes szervezetek által érvényesített román nacionalista eszmerendszer lokális hatásai is hozzájárulnak ennek az érzékenységnek a kialakulásához.