Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

PETI LEHEL: Identitásmodelláló tényezők a moldvai csángó falvakban

A román részről történő beavatkozások technikái és hatásai a csángómentő akciókra Az intézmények (egyház, iskola, rendőrség, lokális és megyei adminisztráció, politikai pártok területi szervezetei) asszimilációs törekvéseinek történeti dimenzióban való jelentőségét számos elemző bizonyította, ezért különösebb hangsúlyt nem fektetek bemutatásukra. Ezek mellett kevés információnk van a jelenleg is működő, Dumitru Martina? nevét viselő szervezet tevékenységéről,

12 amely nagymértékben hozzájárul az etnikus vonatkozású előítéletek elterjesztéséhez. Információim szerint az általuk szervezett gyűléseken a helybeli katolikus papok is részt vesznek, ahol politikainézet-alakító szerepet vállalnak fel. „[Van ez a Dumitru Martina? Szövetség. Ezek nem csinálnak propagandát?] Azok csánnak ők egy kevest, de van nekijek az ők embereik, tudják. Azok járnak sedincékre [gyűlésekre]. Csánnak sedincéket, csánnak gyülekezéseket. [...] Eccer az emberem el vót hívva egybe, nem tudom, miféle gyülekezés. [...] S, mindent ne végy fel úgy es, mert pap felháborodik. A pap meglátta, hogy ott van ő es, s aszangya: »Au venit §i unguri aici, care simt cu ungurii! [Eljöttek a magyarok is, akik a magyarokkal tartanak!]« De ő nem vette számát, hogy mondaná a páter." Az Erdélyi Napló 2003. november 25-i számában a szervezet elnökével készített interjút tett közzé. Ebben Gheorghe Bejan elnök éppen a magyar csángómentők jogsértéseire hivatkozva határolta körül a szervezet főbb tevékenységi körét: „...sok faluban - elsősorban ott, ahol a csángó nyelvjárást beszélik - problémák merültek fel. Az embereket provokálták, felmerültek visszásságok, kihasználták, hogy mi, katolikusok békések és csendesek vagyunk. Egyes szervezetek azt népszerűsítik, hogy a római katolikusok magyarok. Ez az idea a mi véleményünk szerint téves. Több faluban be akarták vezetni a magyar beszédet, de ezt sokan sérelmezték. Észrevettük, hogy ezek az emberek védelemre szorulnak, létre kell hozni azok szervezetét, akik a katolikusok románságában hisznek. [...] Akik magyarul akarnak beszélni, tegyék, mi azt szeretnénk, hogy akik nem akarnak magyarul beszélni, azokat ne kötelezzék a magyar beszédre." Érdekes módon a „román csángómentők" a magyar beavatkozásokra hivatkozva legitimálják tevékenységük létjogosultságát, a csángók román érdekvédelmének beállított asszimilációs törekvéseiket. Fontos körülmény, hogy a Magyarországon egzotikumként tálalt csángó kultúra megjelenítési alkalmait egyes csángók azért utasítják el, mivel a közönség által oly nagyra tartott ősiségét, a „mítoszt" ők a civilizációs, technikai elmaradottság stigmájának külső megerősítéseként értelmezik, ami ezáltal a gyökértelenség érzetét kelti, fejlődésbeli kilátástalanságot sugall. A csángómentők által oly nagyra tartott hagyomány, az archaikus kultúra számukra sokszor kényszerű életfeltételeket jelent, nyelvüket korcsiturának, keveréknek, lényegében nem nyelvnek tekintik. A román nacionalizmus is azért lehet sikeres körükben, mert „mint minden jó ideológia, egyfelől egységben láttatja a történelmet, nem hagyva magyarázat nélkül az adódó problematikus kérdéseket, másfelől nem elégszik meg a múltra, az eredetre, a nyelv kérdésére vonatkozó nézetek propagálásával, hanem a közösség számára még valamiféle történelmi távlatot, pozitív jövőképet is felvillant, amikor a becsmérelt, kigúnyolt csángóságot hátrányos megkülönböz-