Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

Tabló - Nem boszorkányság: múzeum! Wulf Köpke - Bernd Schmelz, Hrsg.: Hexen im Museum. Hexen heute. Hexen weltweit Kis-Halas Judit

speciálisan női vallásosságról beszél, amelynek nyomai már az ókortól kimutathatók. Ennek kialakulása a nők „társadalmi szerepének fokozatos marginalizálódásával és a nyilvános kultusztevékenységekből való kiszorításukkal" függ össze. Iwersen szerint a középkor folyamán a kalákában végzett textilmunkák (fonás, szövés, hímzés stb.) kiváló alkalmat nyújtottak a gyakran kereszténység előtti képzeteket is magába olvasztó női vallási hagyomány ápolására és továbbadására. A nők ugyanezt a hagyományőrző szerepet töltötték be a gyógyítás területén is: a gyógynövényismeret, a betegek ápolása az ő feladatuk volt. Iwersen megemlít egy harmadik, női dominanciájú területet is: az öregek ápolását, s ezzel összefüggésben a halottal kapcsolatos teendőket és a gyászt. (A születésről és a gyermeknevelésről megfeledkezik.) Úgy véli, hogy a nők az élők és holtak közti mediátori képességükkel potenciális határsértők voltak egészen a reformáció koráig. A halálfélelem generálta a halállal szinte mindennapi kapcsolatban álló nőktől való félelmet, amely a középkortól fogva egyre inkább uralkodóvá vált, és hisztérikus formákat öltött - állítja Iwersen (243. p.). Valószínű, hogy a középkori masszív nőgyűlölet szerepet játszott a boszorkányüldözés ideológiájának kialakulásában, de Iwersen modellje túlontúl egysíkúnak látszik. A kiállítás rendezői a történeti spekulációk helyett inkább az új boszorkánymozgalmak erős feminista jellemvonásait emelték ki: a már említett Nagy Istennő kultuszát, a kifejezetten és kizárólag nőknek szánt rituálékat. Az sem véletlen, hogy a kísérőprogramban részt vevő új boszorkányok egytől egyig nők voltak: Leonie Gaul, Frauke König, 'Attis' Silke Beyn, Sabine Rokoß, Mäe Ada d'Omulu, Donate Pahnke. Boszorkányság, mágia - sámánizmus A kötetben Roland Mischung etnológus teszi fel a költőinek szánt, de valójában eldöntött kérdést: a fogalmakkal egyazon jelenség variánsait jelöljük-e, vagy ellenkezőleg: teljesen különböző dolgokkal állunk szemben, amelyeket nem szabad összekevernünk. O és a kiállítás rendezői egyértelműen az első értelmezést fogadják el. A boszorkányság és a mágia vonatkozásában Mischung Edward Evans-Pritchardnak az azande boszorkányágról írt klasszikus művét idézi, amelyben a szerző éles határt von a két fogalom között. Bár mindkét jelenség alapja az emberfeletti képességek birtoklása, a boszorkány esetében e képesség veleszületett, míg a varázsló tudatosan sajátítja el azt. A boszorkány természetfeletti tudását a benne rejlő gonosz erő miatt használja károkozásra, gyakran nem is szándékosan. A varázsló rontása hátterében nagyon is emberi indokok állnak: irigység, hatalomvágy, szándékos rosszakarat. Mischung úgy véli, hogy Evans-Pritchard élesen elhatárolt kategóriáit sokan univerzáliaként fogadják el, holott számos esetben nem alkalmazhatók. Például az olyan népi boszorkányképzeteknél, amelyek a veleszületett képességet és a tanulást egyaránt lehetségesnek tartják: a boszorkány tehát egyben varázsló is. Mischung érvelése itt egy kicsit sántít, mert nem konkrét hiedelmeket sorol föl példaként, hanem az ezredforduló mágikus-misztikus gyermekirodalmához fordul: Harry Pottert és Bibi Blocksberget idézi. Ezzel a logikai és időbeli ugrással érkezik az állításhoz, hogy a boszorkány és a varázsló összemosódása nem a New Age „mindent bele" alapon létrejött leleménye, hanem sokkal korábban megtörtént már.