Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)
SZIJÁRTÓ ZSOLT: Tér, kultúra, kommunikáció - kultúrakutatás a „kulturális fordulat" után
A lokalitások hálózata - Belső-Somogy A második kutatás helyszíneként és témájaként szolgáló földrajzi térben - ez a BelsőSomogy északi részén található néhány falut és közvetlen környékét, a Boronka völgyét foglalja magában - egy kezdetben kizárólag természetvédelmi célokat megfogalmazó egyesület tevékenysége nyomán alakultak ki új térszerkezetek, -hierarchiák. Ez a csoport is a nyolcvanas évek elején kezdte működését, s - nagyjából hasonló utat bejárva - ugyancsak a rendszerváltás környékén intézményesült, központját pedig az 1990-es évek közepén tette át a megyeszékhelyről a belső-somogyi község kastélyába, a kutatás egyik helyszínére. E természetvédelmi egyesület tevékenysége nem annyira egy korábbi történelmi korszak - némileg átesztétizált - felidézését, stilizált újraélesztését célozta meg, hanem elsősorban a természeti környezet-főként az élőhelyek-védelmét. Már a tér kiválasztásának hátterében is egy biológiai/ökológiai koncepció állt: az erdei és a vízi élővilág találkozási pontjára jellemző ökológiai sokféleség, a „biológiai diverzitás". Az itt folyó rekonstrukciós munka kereteként sokkal inkább a természeti tér szolgál, mintsem a falvak, az egyes lakóterületek. Az egyesület programjai újraformálják a földrajzi tér alapszerkezetét: lepusztult, használaton kívüli halastavakat vásárolnak meg és építenek újjá, hogy az élőlények számára megfelelő körülményeket teremtsenek, a Drávától a Balatonig terjedő zöld folyosót alakítanak ki az egyes ökoszisztémák közötti zavartalan kapcsolatok biztosítására, tájrehabilitációt folytatnak, megpróbálják az adott vidékre jellemző „őshonos" állat- és növényvilágot visszaállítani - mindahányszor élénk figyelmet tanúsítva az „egykori" (feltételezett) egyensúlyi állapot iránt. A csoport ideológiája két szinten mozog: a jól kidolgozott, részleteiben végiggondolt, szakértők által támogatott természetvédelmi programhoz letisztulatlan turisztikai-területfejlesztési, hagyományteremtési elképzelések kapcsolódnak, amelyek korántsem állnak össze egységes rendszerré. Meglehetősen heterogén hagyománytöredékek kerülnek egymás mellé: jelen van az ipartörténeti ritkaságok tudatos ápolása (így a régi magyar vaskohászat emlékhelyén a Dunaferr támogatásával létrehozott múzeum s az ehhez kapcsolódó évenkénti - politikai felhangokat sem nélkülöző - tudományos ősmagyar-történeti tanácskozások). De ugyanúgy jelen van egy markáns - de nem szisztematizált, s így inkább sporadikus - érdeklődés a földrajzi tér modernség előtti társadalmi állapota, az egykori „betyárvilág" iránt, amelyhez tervek is kapcsolódnak a terület későbbi-főként turisztikai célú - felhasználását illetően; ezek az elképzelések jelen fázisukban még a hortobágyi tapasztalatcserében, múzeumi kutatómunkában és némileg kalandos tervezetek készítésében merülnek ki. A térátalakítások gazdasági alapjait főként nemzetközi és hazai környezetvédelmi pályázatok biztosítják - ugyanakkor a költségvetésben egyre nagyobb hányaddal jelen van a szervezet által irányított, archaikus, ökológiai szempontokat figyelembe vevő gazdálkodás: az intenzív halásztatás és „ősmagyar" állatok tenyésztése, adásvétele vagy főként külföldi érdeklődők számára - „nomád" lovas túrák szervezése a Balatontól a Dráváig. Mindez azonban nem képes hosszú távon biztosítani a kiegyensúlyozott költségvetést, éppen ezért kényszerülnek olyan területekre is, amelyek további haszonnal kecsegtetnek; így került be a tervek közé a - különböző megyei szintű pályázati források ígéretét hordozó - turizmus.
