Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

SZILASSY ESZTER - ÁRENDÁS ZSUZSA: „Halványzöld" vagy „halványbarna"? A másság diskurzusainak magyarországi alakváltozásai

tója maga a menekült gyermek, aki ugyan megmarad marginális embernek, de a kulturá­lis kötelékek szorításából és az eredeti státushierarchiából mégis kilépve a különböző kultúrák fordítójává és közvetítőjévé válik. Egy tizenhat éves, tíz éve Magyarországon élő afgán lány is tipikusan ezt a közvetítő szerepet vállalja beszédében: „Én megtartanám valameddig a vallást, a szokást, a kultúrát meg persze azt, hogy csak házasság után lehet lefeküdni, ez oké, rendben van. De legyen válás, többször házasodás, mert szükség van rá. És az sem tetszik, hogy a lányok nem nagyon választ­hatnak szabadon. Ha beleszeretnék egy magyar fiúba, akkor én azt szeretném, hogy menjek hozzá. Tehát ahhoz, akit tényleg szeretek." Kétségtelen, hogy a beszámolókban is tükröződő simulékonyságot, rugalmasságot és inspirációs készséget a migrációval járó változatos élethelyzetekhez való folyamatos alkalmazkodás kényszere során sajátították el a gyerekek. Sokan közülük éppen az így szerzett készségeket és kompetenciákat igyekeznek majd hasznosítani a későbbiekben: egyesek tervei között szerepel, hogy tolmácsként dolgozzanak, vagy külkereskedelmi vonalon érvényesüljenek, mások vendéglátásban, távoli, Európában egzotikusnak szá­mító ízeket kínáló éttermek nyitásában gondolkodnak. A felemelkedés mikéntjéről so­kuknak tehát egészen árnyalt elképzelése van, egy részük a helyi társadalmon belüli fel­felé mozgásban, mások a Nyugat felé irányuló földrajzi mobilitásban látják a jövőjüket. Kérdés persze, hogy e migrációs potenciál mennyire tud majd érvényesülni, és mennyire tartja majd a gyerekeket vissza a menekültséget hosszú távon megbélyegző gazdasági és kulturális depriváció. Erre majd az első migránsgeneráció gyermekeinek felnőttével kaphatunk pontos választ. Azt azonban már most tudjuk, hogy készségeik kibontásá­ban és fejlesztésében, valamint marginalitásuk rögzülésének elkerülésében óriási szere­pe és felelőssége van annak az intézménynek, amelyben e gyermekek az útkeresés szem­pontjából legmeghatározóbb időszakukat töltik. Záró megjegyzések Ebben a tanulmányban arra vállalkoztunk, hogy elemzés tárgyává tegyük a „mássággal" való együttélés, konkrétabban a nem magyar anyanyelvű menekült gyermekek „mássá­ga" kapcsán megjelent főbb narratívatípusokat a gyerekek szocializációja és társadalmi SJ integrációja szempontjából talán legfontosabb társadalmi szinten szervezett intézmény­it ben: az iskolában. A vizsgálatra két szinten került sor. A pedagógusok elbeszéléseinek !N elemzése során a „másság" fogalmának és a menekült gyerekek megjelenéséből adódó S interkulturális problémáknak a pedagógusi percepciójára és kezelésére koncentráltunk J3~ oly módon, hogy közben górcső alá vettük a menekült gyerekek oktatását és integráci­J|o óját érintő főbb pedagógusi beszédmódokat. A menekült gyermekek narratíváinak elem­zése során pedig arra összpontosítottunk, hogy a „másik" oldal megszólaltatásával, a beilleszkedő gyermekek nézőpontjából vizsgáljuk a hovatartozás kategorizációs problé­máinak és a többség-kisebbség konfliktusokkal teli viszonyának értelmezéseit. Tisztában vagyunk azzal, hogy csakúgy, mint a diskurzusok, a narratívak és a narra­tívak mögött rejlő tartalmak elemzése is meglehetősen ingoványos terület, hiszen nem­csak az értelmezés lehetőségei tágak, hanem maguk a narratívak is változékonyak, és 2 74 nem mindig lehet pontosan meghatározni, hogy meddig terjednek, és miről szólnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom