Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

BLOSJÁNI MELINDA: Ki kicsoda a hiedelemszövegekben? Egy moldvai vallásos narratíva gyűjtésének kommunikációelméleti és társadalomtudományos megközelítése

A kutatók kilétére, nevére nem emlékszik, egy homogén látogatókategóriaként maradtak meg emlékezetében: „Annyian jártak, már nem tudnám." Tehát rendelkezett már egy előzetes tudással az „olyanfajta" idegenekről, mint mi. Noha nem próbál alaposabb magyarázatokat keresni arra, hogy miért mennek hozzá látogatóba, nem csodálkozik el ezen. Szerinte ez is egy ugyanolyan pénzkeresési, gazdasági tevékenység lehet, mint bármilyen más munka: „(Maga Cs. Q.-t hogy ismerte meg?) Há leghamarább vót egy nép, az tudott boszorkányokat az asszony sokat. Cs. G. annyikot ül ott, 2-3 napot, azétt mer ott talál, miket tudott ő. Az aző szervicse [munkája]. S ő bejött avval az asszonyval ide a faluba, hogy ki tud régis dógokot? [...] Szerviccse [munkája, feladata] van, hogy azt kell ő csinálja, a filmokot, mit csinál, a ziárt [folyóiratot], mifélle, az anyjának a galagonyája? Tudom én, jött ide sokszor pózálni [fényképezni], burjányokval, miket üsmertetni. Jött, hogy húzom ki a fődből es, fogott le ápáráttal [géppel]." Közös vonásokat is felfedez a gyűjtő és saját foglalkozása között: ő ónöntéssel keresi pénzét, egy mástól tanult tudással. A gyűjtő, aki információkról, eljárásokról érdeklődik, szintén a tudással foglalkozik, hiszen azt halmozza fel. A kérdéseinket alkalomadtán egyfajta (hiedelem)tudás lenyomataként érti, amire ő már otthonosan, biztonságosan válaszolhat, ezért hasonló megjegyzéseket tesz: „(S szenesvizet szokott-e vetni?) Há. (Nevet) Hogy tart észre mindent?" Az idegenek kategorizálását a saját értékrendje szerint végzi, a tudás megosztásával veszteségre, vetélytársra is számíthat a kutatóban, hiszen az „idegenből jött ember" is azzal keresheti kenyerét: „E nagy dolog, mert nem tudja mindenki, mert én ne mondom meg mindenkinek, aztán nincs orosságom [gyógyszerem] nekem." Volt egy tudása arról, hogy az őt meglátogató idegeneket mi érdekli, milyen tudásuk van a hiedelmekről - például találkozott már a szakirodalom boszorkány terminusával: ,,[A professzornak] csak kicsit mondtam, mit akartam, s aszonta, há maga boszorkán. Mondom, nem vagyok, mer nem. Há, aszonta ördögököt tud-e? Mondom, én nem tudok, én nem szeretem. Jó beszédeket tudok, nem ördögösseket. Nem - boszorkán, boszorkán -, s akkor nem es mondtam semmit." A kutatókról szóló beszámolóiban explicit utalásokat találhatunk az előttünk ott járó gyűjtők kutatási témáiról és módszereiről: „Jártak ezelőtt három esztendővel, egy ember örökké bejött, a leánya aszonta, hogy kell tudjam a burjányokat, amelyik jó urusság [gyógyszer]. S osztán csak kérdezte, e mifélle, hogy mondják, s mitől jó? S akkor én mondtam meg." Ha nem is értelmezi a gyűjtő módszereit, fel tudja idézni a neki szegezett kérdéseket. A válaszait egyfajta csereakció részeként értelmezi, mert - mint fentebb már említettem - a gyógyítóeljárások pénzkeresési lehetőséget jelentenek számára: „Kétszer adott egy-egy valamit, de egyszer megcsalt, nem adott semmit se. Aszontam, én se mondok semmit, há a kutya nem ugat heába." De a csere nemcsak anyagi javakkal történhet, hanem ismeretek, szellemi értékek szintjén is: például a gyűjtő, aki sok helyen megfordul, és sok mindent hall, tulajdonképpen újabb ismereteket tud hozzáférhetővé tenni, tanulni lehet tőle. Egy naptárban