Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

NIEDERMÜLLER PÉTER: Az antropológia metamorfózisai: perspektívák a (késő) modern társadalom kutatásában

dalmi rendet, annak különböző megnyilvánulásait, jelenségeit és folyamatait az antropológiai érdeklődés középpontjába tolta. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az antropológiai kutatások klasszikus vagy hagyományos modellje mára érvényességét vagy jelentőségét vesztette volna, sőt számos vonatkozásban kifejezetten erős pozíciókkal bír. Ennek ellenére nem lehet nem észrevenni, hogy mára nemcsak kialakult, hanem jelentős mértékben intézményesült is az antropológiai kutatásoknak egy másfajta modellje, amely lényegesen eltérő paradigmákat követ, mint az antropológia klasszikus felfogása. Ez egyben azt is jelenti, hogy az antropológia, amely még a hatvanas-hetvenes években is egy nagymértékben homogén, szigorú kritériumok mentén szerveződő tudományterületetjelentett, mára egy mélyen plurális, sokféle szemléletet, megközelítést magában foglaló diszciplínává változott. Azt is mondhatnám, hogy az antropológia jellegzetes késő modern diszciplínává alakult, amelynek határai, paradigmái és módszerei többé nem definiálhatók egyértelműen, s még kevésbé kizárólagosan, hanem állandóan mozgásban vannak, elméleti viták és egyeztetések, időszakos s részleges megegyezések tárgyai.

3 Az antropológia elméleti, metodikai és kutatási pluralizálódása persze önmagában is komplex folyamat, amely a különböző országokban és tudománytörténeti kontextusokban eltérő utakat és módokat követett. Éppen ezért aligha lehet az antropológia változását, átalakulását egyetlen modellben összefoglalni. Ugyanakkor azonban nem lehet nem észrevenni ennek az átalakulási folyamatnak néhány általános érvényű jellegzetességét. I. Ha az ember akárcsak egyetlen pillantást is vet az antropológiai kutatások ma már szinte áttekinthetetlenül széles területére, akkor rögtön nyilvánvalóvá válik az első olyan probléma, amellyel az antropológia elméletének szembe kell néznie, nevezetesen azzal a futólag már említett ténnyel, hogy ma,az antropológia címkéje mögött rendkívül sokféle, különböző témájú kutatás bújik meg. Köztudott, hogy a kulturális és szociálantropológia eredendően olyan tudományterületnek tekintette magát, amely a nem európai kultúrákat és társadalmakat vizsgálja. A „nem európai" kifejezés persze nemcsak, illetve nem elsősorban földrajzi távolságot és különbséget jelzett, hanem azt is, hogy ezek a társadalmak az európai modernitás történelmén kívül állnak, s ennek megfelelően nevezte őket az európai gondolkodás hagyományosnak, „primitívnek", „vadnak" vagy éppen premodernnek. Ez a tény, azaz a kutatás tárgya a kulturális és szociálantropológia klasszikus elméleti modelljében, intézményesülésében, valamint társadalmi legitimációjában meghatározó szerepet játszott. A kutatás tárgyának ilyetén kijelölésén keresztül ugyanis az antropológia megjelölt egy kutatási „tárgyat", területet, amelynek megismeréséhez kialakította a maga sajátos módszereit, s ennek megfelelően a nem európai, illetve a jelenben élő premodern társadalmakra és hagyományos közösségekre vonatkozó tudományos tudás termelésében monopolhelyzetet alakított ki. Az antropológia számára tehát konstitutív jelentőséggel bírt a tudományterület határainak szigorú értelmű kijelölése az antropológia önmagát azon keresztül legitimálta, hogy az európai modernitás földrajzi, kognitív és kulturális határain kívül eső társadalmakat kutatta, s ebben a tényben gyökerezett a diszciplína kognitív identitása. Nagyon leegyszerűsítve azt lehet mondani, hogy ebben a felfogásban az volt antropológus, azt fogadta be és ismerte el az ant-