Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

Helyzet - Illés Péter: Határátlépések-stílusok, régiók, múzeumok egy nemzetközi kiállítás összehasonlító perspektívájában

portokat. A műtárgyak és recens darabok „párbeszédének" eredményeként olyan mellőzött, korábban érdektelennek tűnő tárgyak is bemutatásra kerülhettek, melyek eddig nem, vagy nagyon régóta nem váltak részévé kiállításnak. A szinkronikus adat- és tárgygyűjtés természetesen nem mellőzhette napjaink audiovizuális technikáit sem, az elkészült felvételek egy része később szintén aktív, lényegi szereplőjévé vált a tárlatnak. A kiállítás tehát azon felül, hogy a jelenre rácsodálkozni képes, szemlélődő etnológus pozíciójából indult ki, valójában olyan értelmezési keretet kínált, amely végső soron egyben aktualizálta is azokat a múzeumi történeti és helytörténeti tényeket, amelyeket magukban is fontosnak, felmutatandónak és átörökítésre méltónak tartunk. A bemutatásra került példák azokra a tudományos kutatásokra és bennük megfogalmazódó törekvésekre is utalnak, melyek szellemiségének utóélete valójában a három település hagyományépítő szándékaiban máig fellelhető, még ha sokszoros áttételeken keresztül is. A kerámia bármilyen formában szorosan kötődik azokhoz a mindenkori képzetekhez, melyek elvezetnek a kortárs mindennapokban betöltött szerepük magyarázatáig. Itt például gondolhatunk arra, hogy mint használati eszköz számos más anyagból készült, hasonló funkciójú termékkel kiváltható, mégis minden nehézkessége (például törékeny, sérülékeny, különleges figyelmet igényel, stb.) ellenére még mindig jelen van. Ez a tény nem választható el a kerámiát övező, gyakran meglehetősen archaikus vagy éppen romantikus elképzelésektől. A kiégetett agyag a kulturális alkotás kezdeteire, sőt magára a Teremtésre is utal: „[...] Hát igaz ami igaz... Ősi mesterség az agyagművesség. Talán a legrégibb. Egyszerre született meg a tűzzel... Az öreg gerencsér látta, hogy gondolkodóba estem és igazat adok neki. Nekibátorodott. — Bizony régi mesterség... Hiszen az Isten is gerencsér! O volt a legelső gerencsérmester!... - No! Csak nem? - De bizony igen. Hát nincs megírva, hogy az Isten agyagból formázta az ember alakját és lelket lehelt bele. Mi a lélek? Mi lenne más, mint a tűz?! A tűz, amely az agyagot, a föld sarát örökéletű jószággá alakítja át. Ha ebből a szürke agyagból valami szépséges formát gyúrok, tüzet lehelek rá - akkor örökéletű lészen... Hát így beszélt az öreg gerencsér a maga mesterségéről. Mit lehessen erre szólni? Legyen neki igaza az ő hite szerint. Haló-porában is. Mert azóta már por, újra agyag lett szegény... [...]" - írja Fábián Gyula a jáki gerencsérekkel kapcsolatban (Fábián I 934:5). A burgenlandi Stoob köztéri szobrán a kőbe vésett felirat is ezt az elképzelést igyekszik megerősíteni: „Gott der Schöpfer war der erste Töpfer". Talán mindezekkel összefüggésben is, amióta kerámiatárgyak léteznek, azok valószínűleg az otthonosságot jelentik. Az agyagtárgyak mint elsősorban a vidéki kultúra termékei akár a vendéglők termeiben, akár a saját borospincékben olyan légkört teremtenek, amely az individuális haza idilljét idézi elő. Az étkezőasztalnál az új forma is nosztalgiát idéz elő, a kézzel készített tányérok egyedi és mindenekelőtt egyéni tálalóedények. A kiállítás feltételezése szerint attól függetlenül, hogy a formák és a motívumok a kulturális változások, globális hatások szerint változnak, a vidéki használati kerámiafajták a szűkebb vagy tágabb értelemben vett haza hagyományvilágát és az iránta érzett tartósságot jelképezik. Mindeközben azt sem felejthetjük el, hogy általában a mai, egyre motorizált, uniformizált kerámiakészítés történelmi és kulturális adatok segítségével történik, a tárgyak az elnyert régies jellegükkel jórészt az értékesítést szolgálják. A kulturális eredetiségre törekvés és annak megőrzésének gondolata természetesen