Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

Tabló - A kultúra körvonalai Marc Manganaro: Culture 1922. The emergence of a concept Szűcs Balázs Péter

lamint a szintén Boas-növendék Zora Neale Hurston ( I 990) írásával, mely 1935-ben, első megjelenésének évében egyebek mellett éppen töredezettsége, írásmódja miatt nem kaphatott komolyabb elismerést, mai, posztmodern távlatból azonban, éppen az említett ismérvek miatt, érdekessé válhat (I 85. p.). Manganaro a kultúra (kezdetben még integratív, az angol nyelvterületen edetileg Matthew Arnold és Edward Burnett Tylor által kidolgozott, népszerűsített és képviselt, s később azután számos kritikával illetett) fogalmának körvonalazódását, megszilárdulását, valamint annak a kulturális antropológiában, az irodalomkritikában és az irodalmi modernizmusban játszott szerepét vizsgálja a két világháború közötti periódusban. A munka azt taglalja, hogy a vélt vagy valós diszciplináris határokon átlépve hogyan keveredtek össze a koncepciók, kultúrafogalmak és szövegek, miképpen hatottak egymásra az egymástól látszólag olyannyira elzárt területek. Bár a kötet elsősorban az angolszász gondolkodási hagyománnyal foglalkozik, röviden kitér a kultúrafogalom német tradíciójának vizsgálatára, s áttekinti annak a későbbi amerikai kulturális antropológia (Franz Boas nevéhez köthető) kialakulásában betöltött szerepét is. Termékenynek bizonyult-e a kultúra fogalma, s ha igen, vajon melyik, hiszen a szó kacskaringókkal tarkított története során enyhén szólva is számos jelentésváltozáson ment keresztül. Egyáltalán mit értsünk a kultúra fogalmán? Egészen hétköznapi s mindenki által működtetett és értelmezett dolgokból, cselekvésekből, jelenségekből, jelentésekből áll-e össze, vagy a legemelkedettebb hagyományoknak csupán a választott kevesek által megközelíthető humanisztikus gyűjteménye volna? Alapvetően mire is utalhat a kultúra fogalma: hagyományok egyfajta tartós készletére vagy gyakorlatok bizonyos szempontok szerint értelmezhető kontextusára? Ahogyan Clifford Geertz ezt a dilemmát érzékletesen megfogalmazta: „A kultúra fogalma alapján keletkezett az antropológia egész tudománya, amely aztán egyre inkább arra törekedett, hogy korlátozza, pontosítsa, körvonalazza és megfékezze e fogalom uralmi igényeit." (Geertz 2001b: 195.) Érdemes megjegyezni, hogy Geertz még egy I 999-ben tartott előadása során is arra mutathatott rá, hogy bár az antropológia érdeklődésének középpontjában a kultúra áll, senki sem tudja biztosan, mi is lenne az... (Geertz 200

1 a: I I ). A kötet mindvégig érzékelteti, hogy a kultúrafogalmak változékonyságát tekintetbe véve feltétlenül megalapozottnak tűnhetnek azok a törekvések, melyek vagy újragondolni (Clifford Geertztől James Cliffordig, Edward W. Saidtól Raymond Williamsig), vagy akár felváltani (Stephen Greenblatt) kívánják a kultúra - hagyományos értelemben vett fogalmát (I. p.). A szerző alapvetően azt vizsgálja az említett szövegekben, hogy azokban hogyan, milyen értelemben jelenik meg a kultúra fogalma, másképp fogalmazva milyen kultúrakoncepciók alapján jelenítik meg (sokszor letűnőben, eltűnőfélben lévőnek látott és láttatott) „világaikat". Manganaro álláspontja szerint ugyanis éppen a kultúra fogalma volt az a közvetítő felület, mely átjárást biztosított a vizsgált területek között. Az eltűnő kultúra víziója s a megmentés, megörökítés írói gesztusa jól ismert toposza volt a 20. század eleje (és közepe) etnográfiájának, ahogyan ez ma már számos antropológiatörténeti elemzésből ismeretessé vált (Clifford I 999). Természetesen az eltűnő, felbomló kultúra eszméje nem csupán az antropológia és az irodalom által vallott meggyőződés volt, gondoljunk csak