Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

AGÓCS ATTILA: A gömöri romungrók mesélési szokásairól

azokon a roma folklórokon, és azután a Nemzeti Bizottság kitette ott bent a fényképét, ahogy mesét mond" (R. J., 1954, sz., Klenóc). A sűrítve leírt történeteknek két tanulsága is van számunkra: egyrészt a gádzsók közé is eljutott helyi (sőt nemcsak helyi) szinten a roma elbeszélő kiválóságok híre; másrészt számolhatunk a folklorizmus valamiféle csíráinak megjelenésével - a roma mesék színpadra kerülésével, a mesemondónő községi vezetés általi elismerésével. A mesemondás funkciói a romáknál Nincsenek egységes elképzelések arra vonatkozóan, miért mondanak a romák mesét a virrasztókban. A következőkben megpróbálom összefoglalni saját tapasztalataimat, illetve a vonatkozó szakirodalom töredékes adatait. Milena Hübschmannová szerint „a roma mesék olyan funkciókat töltenek be, melyeket egy fejlett társadalomban különböző irodalmi műfajok látnak el" (Hübschmannová I 973:13). Eva Davidová úgy gondolja, hogy a romák azért őrzik ezt az archaikus szokást, mert hisznek abban, hogy „még három napig él a halott lelke. Összejön a család és a barátok, és mesélnek neki, hogy vidáman menjen el a túlvilágra. Főként kedvenc dalait, történeteit vagy meséit mondják el." (Davidová 1992:57.) Abban az esetben, ha Davidová feltevése a gömöri romák környezetében is érvényes, a halott melletti mesemondás rituális funkciójával kell számolnunk, el kell azonban mondanom, hogy hasonló magyarázattal a terepen nem találkoztam. Vekerdi ezzel szemben a mesemondás gyakorlati funkcióját emeli ki, szerinte ugyanis azért mesélnek a virrasztás ideje alatt, hogy a résztvevők el ne aludjanak (Vekerdi 1981 b:3; vö. Szapu I 985:10). Vojtech Oláh szerint a virrasztókban azért kell mesélni, „hogy több ember legyen - minél több az ember, annál jobban tisztelnek az emberek" - a meséknek tehát reprezentatív, illetve presztízsnövelő szerepet tulajdonít. A virrasztás a romáknál szerinte olyan, „mint a lakodalom, csak ott nem szabad énekelni, amúgy ott szórakozhat, nevethet, de énekelni, azt már nem" Egy látszólagos ellentmondás, a komolyság-szórakozás ellentétpárja szelídül itt valamiféle semleges viselkedési mintává, hiszen ha figyelembe vesszük, hogy a romák nagyon félnek a visszajáró halottól (ahogy Vojtech Oláh fogalmazott: „Mikor volt hős a cigány? Soha az életben. Az fél kimenni éjszaka még pisilni is"), megértjük, a virrasztás során a „mulatozás" inkább védekezésül szolgál, mint hogy tényleges szórakozásról lenne szó. A következő funkció tehát, amellyel feltétlenül számolnunk kell, az ártó szellemekkel szembeni védelem. A roma mesemondás szocializációs, illetve szocionormatívfunkcióit Milena Hübschmannová tárta fel kelet-szlovákiai adatközlői beszámolóinak elemzése során. „A mesék segítségével az ember megtanul bizonyos normákat és értékeket,

24 amelyek fontosak a pozitív viszonyok ápolása,

25 valamint a konfliktusmentes kommunikáció szempontjából is,

26 a romák és általában az emberek számára egyaránt." (Hübschmannová I 983:5455.) A roma hallgatók könnyen azonosulni tudnak a szegény roma legénnyel („eoro èhavo romanó"-val [Hübschmannová 1983:54]), és tudatában vannak annak is, hogy saját virrasztási szokásaik és a „régi mesék" ismerete elválasztja őket a többségtől. Ebből a szemszögből tehát a roma mesék integráló szerepet is betöltenek egy-egy roma kö-