Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

AGÓCS ATTILA: A gömöri romungrók mesélési szokásairól

tésével összehasonlítva a romák szertartása gazdagabb: „egy paraszt azt sose tudja véghezvinni, amit egy cigány. A cigány, amije van, azt kiteszi az asztalra, a paraszt nem. Már parasztoknál is voltam, no, barátoknál... voltunk a temetésen is, és a temetésről mentünk arra a torra, de az semmiség- akkorka kenyérkék, hogy ez a kislány is megenné, olyan kicsikék. És a cigányoknál: ekkora húsok a tányérokon, minden, ami elképzelhető". Vojtech Oláh „Béla" viszonylag gyakran jár mesélni más községekbe is, általában virrasztásokra hívják; így került el az elmúlt években a környék több cigány közösségébe. Az általa bejárt területet a következő három településsel tudnánk legegyszerűbben behatárolni: Besztercebánya (Banská Bystrica), Zólyom (Zvolen) és Rimaszécs (Rimavská Sec). Mesélt már halott melletti virrasztáson: Rimakokován (Kokava nad Rimavocou), Besztercebányán (Banská Bystrica), Zólyomban (Zvolen), Losoncon (Lucenec), Tornaiján (Tornára), Rimaszombatban (Rimavská Sobota), Breznóbányán (Brezno), Tiszolcon (Tisovec), Nyustyán (Hnúst'a), Klenócon (Klenovec), Lónyabányán (Lovinobana), Rimaszécsen (Rimavská Sec) és Rimafűrészen (Rimavská Pila). A felsorolás a mese iránti kereslet térbeli hálóját adja, és mindenekelőtt azért érdekes, mert az archaikus jelenségek általában eldugott kisközségekben őrződnek meg, ezzel szemben a háló több pontja is nagyközség, sőt város. Úgy tűnik tehát, hogy míg a mesélni tudás a szegényebb falusi cigányság soraiban őrződött meg, a „szolgáltatás" iránti igény a városba költözött rokonság körében él igazán, tehát ott, ahol a viszonylagos anyagi jólét egyfajta „vissza a gyökerekhez" érzést generált, és ennek nyomán „fizetőképes" keresletet alakított ki. A jó mesélő híre (neve, lakhelye stb.) gyorsan terjed a romák között, hiszen „itt, ha valaki meghal a cigány nemzetségből, no, hát a cigányok örökké járnak", mert „a halottvirrasztás a múltban is társadalmi funkciót töltött be és a jelenben is ez a szerepe" (Horváthová 2001:122). Vojtech Oláh dicsekvésképpen azt is elmondta beszélgetéseink során, hogy lakhelyén már nem cigány közösségekben is volt virrasztóban mesélni (konkrétan F.-éknél), ahogy akkor nevezte őket: „a mi gádzsóinknál". F. úr azonban nem támasztotta alá Vojtech Oláh állítását, mellyel nyilvánvalóan csak saját mesélői presztízsét akarta növelni. Azon esetekben, amikor a mesélőt meghívják az egész virrasztásra (a lakhelyén kívülre), három napon keresztül a gyászoló családdal él: „az három nap, két éjszaka és a harmadik nap már elviszik, eltemetik". A virrasztás (a szlovákul beszélő romungrók is így használják: virasztás, virasztovanyie) és a temetés lefolyásának a mesélő szemszögéből történő részletes leírását Vojtech Oláh elmondása alapján próbáltam meg rekonstruálni. Kutatásaim eredményeit, valamint a szakirodalmi adatokat két csoportra osztottam két tényező, az idő és a tér figyelembevételével. A virrasztás és a temetés „ütemterve" a mesélő szemszögéből /. nap:

13 A mesélő szemszögéből nézve az első este a legmozgalmasabb, illetve az tartalmazza a legtöbb rituális elemet. Pontokba szedve a következőképpen vázolhatjuk a lefolyását: a) A mesélő meghívása. („No, ha mondjuk valaki ma meghal, ugye, eljönnek értem.") Vojtech Oláh több olyan esetről is beszélt, amikor különböző helyekről jöttek őt