Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

AGÓCS ATTILA: A gömöri romungrók mesélési szokásairól

meghívni, felkérni. A leírások közös motívuma egyféle rituális kérettetés volt - Oláh mint ismert mesemondó sokáig kéreti magát, gyakran csak családtagjai unszolásának engedve fogadja el a meghívást; például „Egy alkalommal nagyon beteg voltam. Eljöttekértem. Mondom nekik: »Nem mehetek, fiúk.« »Ne féljen, bácsi!« A cipőt felhúzták a lábamra, felöltöztettek, beraktak az autóba: »Ne féljen, nem akarjuk ingyen. Megfizetjük, satöbbi...«. Mondom: »Nem akarókén semmit.« »Muszaj, kávéra.« »Nem ihatok én kávét, mert magas a vérnyomásom.« »Mindent adunk magának... enni.« »Nem kérek én semmit.« így, ha akartam, ha nem, mennem kellett velük. »No - mondja a feleségem -, menj el nekik, nohát, hiszen haza is hoznak.« így, ha akar, ha van a feleségemnek egy kis szabadja, akkor velem jön. Ha nem a feleségem, akkor a lányom jön velem." b) A mesélő megérkezése a gyászoló család házába, tiszteletadás az elhunytnak, részvétnyilvánítás a családtagok felé. („Amikor odaérek, mindjárt megvendégelnek... Megyek, megnézem azt, aki meghalt... Bemegyek mindjárt, és tudja no, akinek meghalt, annak őszinte részvét.")

14 Valószínűleg létezik bizonyos összefüggés azon jelenségek között, hogy azok a családok, amelyek a virrasztóbeli hagyományos mesemondást igénylik, ahhoz is ragaszkodnak, hogy az elhunyt otthon legyen felravatalozva - otthon feküdjön a temetés napjáig.

15 Ezen esetekben az adott család teljes azonosulásáról beszélhetünk a roma halotti szertartással kapcsolatos hagyományokkal. Véleményem szerint azonban pontosan ellentétes irányú összefüggésrendszerrel kell számolnunk, hiszen egyértelmű, hogy a magánháznál való ravatalozáshoz ragaszkodó családoknak (amelyeknek számolniuk kell azzal, hogy a halott két napig otthon fekszik) szükségük van a mesemondó „szolgáltatására". A szükség okaira 71 mesemondás funkciói a romáknál cím alatt térünk majd ki. Oláh így vall erről a ragaszkodásról: „ez egy olyan roma szokás, hogy nem adja a holttestet. Hát, én szintén nem adnám, például hol adnám én a lányomat vagy a fiamat mindjárt, ahogy ma meghal, egyből oda, azt nem adnám. Van hol lennie! No, tehát két napig otthon van, és a harmadik napon, amikor majd eltemetik, reggel jön a fekete mentőautó, fogják, és elviszik oda." Ujabban azonban már nem általános szokás „otthon tartani az elhunytat. Már csak azok engedhetik meg maguknak, akik családi házban laknak, mert tömbházban ez egyszerűen nem megy." (Horváthová 200

1:122.) Az otthoni ravatalozás így fokozatosan a családok közti presztízsharc eszközévé válik a gömöri romák körében, hiszen csak a gazdagabbak engedhetik meg maguknak (ez a kitétel főként városi környezetben érvényes, hiszen falun olcsó, düledező házakban laknak). „Hát, amikor odamentem, azonnal mentem megnézni a halottat, részvétet nyilvánítottam, mindenkinek kezet adtam." A mesélő részvétnyilvánítása a szülőkön és a testvéreken túl az egész jelen lévő családra kiterjed. A család ezután fogadja az érkező vendégeket (szomszédok, ismerősök), akik ajándékaikkal - pálinka, sütemény, keksz - hozzájárulnak a virrasztás költségeinek fedezéséhez. c) A mesemondó és a család közös étkezése és italfogyasztása („Utána meghívnak ebédre, elmegyünk, jóllakunk és olyan pálinkát adnak, amilyet csak akarsz. A cigányoknál van rum, vodka - aki szereti: stock. A kávéba beleteszi azt a stockot, no így." [Vö. Horváthová 2001:122.]) A halotti szertartás megszervezése jelentős kiadásokkal jár, függetlenül az illető család társadalmi rangjától.

16 „Napjainkban a temetés költségeinek fedezése a megboldogult legszűkebb családjának a feladata, az egyes családtagok összerakják rá a pénzt." (Mann