Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

KIS-HALAS JUDIT: Átformált hagyomány - a töröcskei öntőasszonyok

„Zs. A.: Akkor is, amikor itt vótak a múzeumtól, akkor is ketten vótunk a mamával itthol, de hát nem... Akkor gyerek vótam, csak részletekre emlékszek. [...] Kisiskolás vótam. Tanított. Halványan emlékszek még ilyen dolgokra. Gy: De az ugye nem jelentett problémát, hogy fölvették ezt mondjuk fényképre, vagy rögzítették az imádságot? Tehát attól az ugyanolyan jó volt utána is, vagy ugyanúgy lehetett használni? Zs. A.: Neem vót. Meg nem is vót a mama se ellene, csak félt, hogy baja lesz belőle. Azér' nem nagyon akarta. Zs. Gy: Hát semmi baja nem lett. Zs. A.: De aztán megígérték, hogy ebből nem lesz semmi, ez múzeumba kerül. Nem lesz baja. Mert ötvenes évekbe' vót ez a dolog, és akkor igen, hát azér' félt. Mer' nyilvánosságra annyira ne kerüljön. Zs. Gy: De nem is vót..." A gyanú, hogy „valami baja lesz" a filmezésből - az 1950-es évek elején vagyunk! tehát megfogalmazódott Öntő Örzsében, és csak nehezen állt kötélnek. Még azután is félt, amikor biztosították, hogy a filmet csupán archiválási szándékkal készítik, és nem kerül a nagyközönségeié. Egy lényeges ponton a néprajzkutató azonban különbözik a televíziósoktól: bár szintén „kívülről" jött, és ő is a dokumentálás igényével lépett fel, munkálkodásának eredménye lényegesen szűkebb körben vált ismertté, mint a televízió nyilvánossága, így kevésbé befolyásolta a filmen/magnószalagon rögzített hagyomány alakulásának későbbi sorsát. Sőt, a ma élő leszármazottaknak, különösen a Zsifkó ágnak presztízst jelent, hogy Öntő Örzse imádsága nyomtatásban is szerepel. Szerintük méltó helyre került a válogatott és általuk különösen szépnek talált imádságok alkotta gyűjteményben.

33 Ezzel párhuzamosan azonban egy másik vélekedés is megjelent, természetesen a Fehér ágban. A jelenlegi öntőasszonyjelölt első kérdése az volt, vajon hozzájárult-e egykor Öntő Rozi, hogy felvegyék és megjelentessék az imádságot, s ha igen, fizettek-e neki ezért. Ez utóbbi megnyilvánulásban tetten érhető az imádság „mágikus tőkévé" válása, főleg ha számításba vesszük, hogy az öntőasszonyjelölt és családja igen alacsony életszínvonalon tengeti napjait. Végezetül a „kívülről érkezők" harmadik csoportjára, a Magyarországi Boszorkányszövetségre hívnám fel a figyelmet. E szervezet egyik tagja - Ontő Rozi hajdani pécsi, taxis „betegszállítója" - Öntő Rozi halála előtt rövid idővel megjelent néhány társa kíséretében, és videofilmen rögzítették az öntés teljes folyamatát, így természetesen az imádság szövegét is. A súlyosan beteg öntőasszony hajából is elvittek egy tincset, mondván, hogy ennek felhasználásával meggyógyítják. Öntő Rozi a kórházban rövidesen meghalt. A történtekről az unokameny, a jelenlegi öntőasszonyjelölt számolt be. Az ő interpretációjában a boszorkányszövetség tagjai a hajtinccsel végzetesen megrontották Öntő Rozit, így következett be annak közeli halála. A boszorkányszövetség publikációiban és elsősorban internetes honlapján kiemelten kezeli a ma még tevékenykedő hagyományos mágikus szakértőket. A különböző vidéki városokban szervezett rendezvényeikre rendszeresen meghívják őket, ahol a vállalkozó kedvűek a nyilvánosság előtt is bemutatkozhatnak. Ugyanakkor valamiféle „ősi mágikus hagyomány" letéteményeseiként is tekintenek rájuk, igyekeznek tanulni tőlük, és - akárcsak a tudományos kutatók-fényképen, filmen rögzítik, „gyűjtik" az általuk végzett tevékenységet. Öntő Rozi esetében a lehető legrosszabbat tették: miden ellenkezése ellenére, az „elta-