Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

KIS-HALAS JUDIT: Átformált hagyomány - a töröcskei öntőasszonyok

nulás" kinyilvánított szándékával, szinte erőszakkal „archiválták" a legtitkosabbat is, magát az imádságot. Megszerezték, ellopták az öntőasszonynak az imádság szövegében manifesztálódó gyógyító képességét, és ezzel nemcsak őt magát, de az egész öntőasszonydinasztiát is halálra ítélték.

34 Talán nem véletlenül mondta azt az utolsó öntőasszonyjelölt, hogy bár ismeri a viaszöntés technikáját, és tudja az imádság szövegét, az mégsem elég ahhoz, hogy öntőasszonyként kezdjen tevékenykedni, ahhoz „valami hiányzik". Összegzés Kutatásaim alapján ki merem jelenteni, hogy a töröcskei öntőasszony-dinasztia sorsa végleg és végzetesen összefonódott a tagjai által hosszú időn át megőrzött imádsággal. A szöveg változatlanul fennmaradt, de a hozzá kapcsolt hiedelmekből és a vele összefüggésben létrejött narratív hagyományból leszűrhető, hogy létezése eredeti kontextusában fokozatosan irrelevánssá vált. A továbbéléshez nélkülözhetetlen intimitás megszűnt, az átörökítő közegben is kedvezőtlen változások zajlottak le. Biztosra veszem, hogy ha e körülmények kevésbé szerencsétlen konstellációban jelentkeznek, akkor ez a páratlanul értékes szöveg eredeti funkciójában és a hagyományoshoz igen hasonló kontextusban integrálódhatott volna a jelenkori életvilágokba is, mint azt a rádfalvai „viaszos" jósnő esetében tapasztalhattuk. JEGYZETEK 1. Töröcske egykor önálló település volt. Bár jelenleg közigazgatásilag Kaposvárhoz tartozik, megőrizte izolált jellegét: egy mély völgykatlanban bújik meg, ahová télen csaknem lehetetlen eljutni. Az „őshonos" lakosság szinte kicserélődött, nagyrészt Kaposvárra költöztek; az üresen maradt házakat pedig leginkább a Kaposvárról kiköltözők vásárolták föl. 2. Diószegi Vilmos nemcsak Töröcskén, hanem a szomszédos Szennán, Zselickislakon és Zselicszentpálon is lejegyzett a töröcskei öntőasszonyhoz kapcsolt hiedelemtörténeteket. Sajnos a publikált részleteken kívül egyelőre csak néhány, az MTA Néprajzi Kutató Intézete Magyar Néphit Archívumában található, Diószegi hagyatékából idekerült cédulát találtam erre vonatkozóan. (Innen sikerült megállapítani a gyűjtések hozzávetőleges időpontját.) Az öntőasszonnyal folytatott beszélgetésnek így csak egy töredékét ismerjük: néhány mondatot Diószegi interpretálásában, amely a tudomány megszerzéséről és a családban játszott szerepéről szól. A szerző ezt a táltos tudományszerzéséről szóló hiedelmek között említi (lásd Diószegi 1953:306; 1967:32). A zselicszentpáli és a szennai adatokat - bár a szövegekben nem utalnak konkrétan a töröcskei öntőasszonyra - Diószegi a táltos eksztatikus technikái (révülés, rejtezés/rejtőzés) egyik példájaként hozza (lásd Diószegi 1953:307; 1967:98). Végül ismét egy szennai és egy töröcskei részletet találunk a már név szerint megemlített öntőasszony énekelt jóslatairól, amelyeket a táltos énekével állít párhuzamba (Diószegi 1967:123). 3. A viaszöntéssel mind a göcseji, mind az ormánsági gyógyítók foglalkoztak (Gönczi I 9 14:309310; Kiss 1986 [1937]: 195-196, 2 14-217; ZentaiT. 1983:158, 170-172). 4. A viaszöntés divinációs technikájának történeti vonatkozásait, valamint a magyar nyelvterületen való elterjedtségét részletesen ismertetem a ma is aktívan munkálkodó rádfalvai (Baranya megye) jósról szóló tanulmányomban (Kis-Halas 2004).