Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)
KIS-HALAS JUDIT: Átformált hagyomány - a töröcskei öntőasszonyok
A tudományszerzés-elbeszélések motívumai és az öntőimádság viszonya Térjünk át az öntőasszony tudományszerzéséről szóló elbeszélések hiedelemmotívumaira! Ezekben a történetekben mindig központi szerepet játszik az imádság szövegének elsajátítása. Tapasztalataim szerint mind a családon belül, mind azon kívül egy viszonylag állandó motívumkészletből válogattak az egykori, továbbá az általam még ismert elbeszélők. A motívumkészlet három elbeszéléstípussá rendeződött össze. E történeteket a tudomány megszerzésével, illetve az öntőtevékenység elkezdésével kapcsolatban feltett kérdésre válaszolva mesélték el. Az elbeszélések első típusában az öntőimádság csupán mint a viaszöntés nélkülözhetetlen velejárója kerül szóba, a hangsúly a tudomány öröklésének sorsszerűségén, eleve elrendeltségén van. A típus alapmotívumai: 1. a tudomány elfogadásától való ódzkodás, húzódozás; 2. a váratlanul jelentkező beteg, illetve annak rokona, aki „öntést kér"; 3. a családtagok rábeszélésére végzett, szinte kényszerű öntés; 4. a beteg csodás, hirtelen gyógyulása. „Egy göllei asszony elhozta nagybeteg férjének az ingét, hogy Rozika néni öntse meg. Rozika néni először nem akarta elvállalni, de a férje és a menye rábeszélésére engedett. A férj - mire a felesége hazabiciklizett - már a kapuban állt, teljesen egészségesen." (F. N. M. és F. N. É. 16 ) Ez a típus mind a harmadik generációs Öntő Órzsével, mind a negyedik generációhoz tartozó Öntő Rozival kapcsolatban elhangzott. Nemcsak a családtagok, hanem kívülállók is felidézték ezt az esetet, amely a gyógyítók, halottlátók, tudósok esetében általánosan elterjedt hiedelemmotívumot közvetít. Az elbeszélések második típusában a pontatlan, hiányos szövegtudás már lényeges momentummá válik. A történetek a következőképpen épülnek fel: 1. az öntőasszony félti a jelöltet a tudománytól, nem akarja neki átadni; 2. a jelölt a már halott előző öntőasszony helyett elvállalja a kényszerű öntést; 3. az imaszöveg pontatlan tudása miatt segítőre van szükség, aki súg; 4. sikeres öntés. „A Rozika néni az meg úgy kezdte, hogy hát a mama megha't, és ő nem. Azt mondta mindig a mama, hogy ő nem hagyja senkire, mer' ő tudja, hogy mennyit öö szenvedett emiatt, kínlódott, ő mindenféle téren azér'... a [?]-ba is, hogy hát ilyennel foglalkozik, az ötvenes évekbe' őt azér' eléggé titokba kellett... [...] Szóval nyíltan nem csinálhatta. Hogy ő nem hagyja egyik gyerekire se. Aztán mégis a Rozika néném, az... Jöttek, ugye, csak hát nem tudták, hogy a mama nem él. És akkor jöttek, messzirő' e'jöttek, hát akkor öntsük meg, csak valaki a családba'. Azt itt, a mama itt lakott, itt lakott ebbe' egy kis ház, az udvarba'. Aztán idejöttek, ugye. És akkor od' volt minden, fölszerelések, egy kis vaslábos, amivel önteni szokták [...] Aztá' akkor itt a Rozika néni megöntötte, meg én súgtam az imádságot jobban, akkor én még jobban tudtam. És akkor így kezdődött neki. Aztán... És ő is úgy vót hogy, ahogy a mama mondta, hogy mindig utána ezt az imád-
