Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)
KIS-HALAS JUDIT: Átformált hagyomány - a töröcskei öntőasszonyok
nek átadhatta volna „tudományát". Ezt példázza a két utolsó generáció, ahol az imádság szövegének ismerete, így a tudomány is a családba házasság révén bekerült nők birtokába jut. Csak feltételezem, hogy az egyenes ági átörökítés lehetetlenné válása is megbújt Öntő Rozinak az egyetlen leányunoka tragikus elvesztése miatt érzett mérhetetlen fájdalmában. A rokonság ma is Rozika halálától számítja Öntő Rozi szellemi leépülésének kezdetét: „[...] Mondta, mindigmondta, mikor beteg vót, akkor ott voltunk épp a kórházba. És rossz vót az állapota. Ha meg talál halni a Rozika, akkor ő azt nem bírja ki. Ő nem bírja ki. Hát szegény kibírta, de agyilag tönkrement. Lelkileg teljesen, tényleg, meghalt."(Zs. A. 13 ) Az imaszöveg tudása csupán az első lépcsőfokot jelenti az öntőasszonnyá válás folyamatában. A tényleges öntő-/gyógyítótevékenység megfigyeléseim szerint egyrészt csak akkor kezdhető meg, amikor a nő már túljutott termékeny/anyai életszakaszán, 14 másrészt - s ezt konkrétan meg is fogalmazzák - nélkülözhetetlen előfeltétele az előző öntőasszony halála. 15 A családon belül tehát mindig egyszerre léteztek potenciális és tényleges öntőasszonyok. A több egyidejű jelölt a mágikus tudás és persze az öntőimádság fennmaradását hivatott biztosítani. Ez a tény jelenik meg a család egyik, még élő tagjának kijelentésében: „Töröcskén mindig volt és mindig is lesz öntőasszony." Hogy a jelöltek közül ki lett a következő utód, azt mindig az életkor határozta meg: természetszerűleg az idősebbik vette át a tudományt. A családban ma is élénken élő elképzelés szerint különleges helyzetben voltak azok az öntőasszonyok, akik a sorban a hetedik, tizennegyedik stb. helyre kerültek: gyógyítóképességeiken felül látó-/jóstehetséget is magukénak mondhattak. Ilyen rendkívüli öntőasszony volt az általunk ismert harmadik generációhoz tartozó Öntő Örzse. „Gy: Amit mondtak, hogy meg tudta valaki távollevőről mondani, hogy él-e, hal-e a háború idején, ezt csak a családon belül csinálta? Zs. Gy: Családon belül. Gy.: Tehát mások nem jöttek ilyennel hozzá. Zs. A.: Nem, nem. Gy.: Hogy, mondjuk, az én férjem is... Zs. A.: Nem is tudták, mer' szóval, hogy mikor történt... Zs. Gy: Az nincsön másnak. Gy: Tehát ez nem volt akkor publikus... Zs. A.: Nem, nem. Gy: Hanem ezt csak a családon belül tudták, hogy volt ez a képessége? Zs. A.: Meg olyan, hogy mikor... mikor elkezdődött, nálunk, mikor ott, ahol vótak, hogy a csata, vagy valami, hogy visszavonútak, valami ilyent a háborúról, nagy vonalakba', valamiket tudott mondani róla. [Kis szünet.j És a Rozika néninek ez a képessége nem vót. O ezt nem tudta csinálni. Gy.: Tehát ő végül is ezt nem örökölte, vagy nem tanulta meg. Zs. Gy: Hát azt mondták, hogy minden hetedik öröklés van ebbe. Zs. A.: Hogy ez tényleg így van, vagy csak ilyen monda vót? De áztat már én nem tudom." (Zs. Gy. és Zs. A.)
