Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

Helyzet - Pócsik Andrea: Roma identitás(ok) megközelítésmódjai Bódis Kriszta: Amari Kris (2004). Kőszegi Edit — Szuhay Péter: Kitagadottak (2001 ) és Mohi Sándor: Ahogy az Isten elrendeli -Olga filmje (2000)

ség érzetét, kivételt csak azok a ritka beállítások jelentenek, amikor a kamera „félrenéz", és rejtett gesztusokat, reakciókat mutat meg- főleg a fiatalabbak, azaz a kívülállók tekintetében. Ezek azonban csupán gyenge reflexiókként értékelhetők. A főhősök megnyilatkozásai ezáltal nem egy beszélgetés, hanem egy adott hagyomány felelevenítésének részei, amelynek hitelét erősen rontja a fentebb említett megrendezettség és a különböző eszközökkel zajló érzelmi felerősítés (színvilág, zene, közelképek). A krishez fűződő viszonyukról ily módon egy erősen részleges képet kapunk. Mindezek után tehát felmerül a kérdés, hogy a fent felsorolt filmes eszközök, amelyek általában egy etnográfiai megközelítésű alkotásnak kifejezetten a javára válnak, miért okozhatnak összességükben gondot azAmari Kris esetében. Véleményem szerint azért, mert bár egy adott közösséget és egy azon belül élő hagyományt mutatnak be, könnyen vezethetnek olyan túlzó általánosításokhoz, amelyektől a romák ábrázolása meglehetősen terhes, és mert a filmkészítők - ennek tudatában - épp arra lennének hivatottak, hogy ezektől az általánosításoktól „megtisztítsák" a közvéleményt. Az az elképzelés, miszerint egy olyan film, mely „belülről" ábrázolja egy adott hagyományait még őrző - közösség életét, közelebb visz az igen összetett, sokszínű cigány kultúra megértéséhez, úgy gondolom, alaposabb megfontolást érdemel és igényel. A választott megközelítés - legyen az bármennyire személyes, emberi, illetve az ábrázolásmód bármilyen kifinomult is-, könnyen célt téveszthet, ha kijelentéstételhez vezet azokban az esetekben, ahol kérdésfeltevésre lenne inkább szükség. És itt visszakanyarodtunk a címváltáshoz: Amari Kris. Ez legyen bár „a mi törvényünk", attól még romani kris, azaz cigány törvény marad, ezért ábrázolásának a megfelelő szövegkörnyezetbe helyezve lenne létjogosultsága. Kijelentésekből kérdések A néprajzi szemléletnek egészen sajátos formájával szembesülünk Mohi Sándor/lhogy az Isten elrendeli - Olga filmje című alkotásában. Itt ugyanis - miként a cím is jelzi - két síkon zajlik a „történetelbeszélés": a szerzők vissza-visszatérnek egy erdélyi településre, Kászonra, hogy a főszereplő, Dima Olga életében zajló eseményeket rögzítsék. Ugyanakkor - a többi romával folytatott beszélgetésekben - körüljárják a „bűnnek" a közösség életében betöltött szerepét, azaz a felidézett családi események segítségével a sajátos életmódra utaló erkölcsi kérdéseket boncolgatnak. A kétféle megközelítésmód világosan kirajzolódik a film szerkesztésmódjában: a kérdező riporter, Tánczos Vilmos néprajzos kérdései „tudós pontossággal", célratörően, időnként szinte „provokatívan" igyekeznek feltérképezni a személyes élettörténetek hátterében rejlő kulturális sajátosságokat, szokásokat. A szerző, rendező, operatőr Mohi Sándor munkája nyomán pedig kialakul a filmnek az a szövete, amelynek szálai mentén szembesülünk a szereplőket mozgató érzelmekkel, motivációkkal, a neveltetésből, az életkörülményekből adódó viselkedésekkel, személyiségjegyekkel. Ez a „feltárulkozás" tehát nem elsősorban a kérdésekre adott válaszokban nyilvánul meg, hanem azokban a gesztusokban, emberi reakciókban, amelyeket a kamera időnként tapintatosan visszahúzódva, időnként bátorítóan vesz szemügyre; ezzel mintegy spontaneitást kölcsönöz a látottaknak. Ez a közeledési-távolodási „játék", amely a doku-