Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

Tabló - Sziúk Magyarországon - megjegyzések egy fordításkötet margójára Robert M. Utley: A lándzsa és a pajzs. Ülő Bika élete és kora. Joseph E. Brown: A szent pipa Tóth Arnold

kapcsolatban lásd Berkhofer I 979; Feest 1987; Borsányi 1987; Závodszky I 992:115-117; Borsányi 2001:161-199.) E két, egymással egyébiránt szorosan összefüggő tényező - a jelentős mennyiségű ismeretterjesztő irodalom mellett szerényen meghúzódó szakmai könyvkiadás - kapcsán azt kell mondanom, hogy igen nagy várakozással vettem kézbe az Osiris könyvtár Antropológia sorozatában 2004-ben megjelent, két művet egyben tartalmazó fordításkötetet. A műfaj jellegéből adódóan a recenzens elsődleges feladata, hogy a magyar nyelvű közreadással kapcsolatos észrevételeit megtegye; éppen ezért a két írás ismertető jellegű bemutatását az alábbiakban rövidre fogom, ehelyett inkább a szövegek hazai kiadásának szempontjait helyezem előtérbe. A fordításkötetben szereplő mindkét könyv az észak-amerikai lakota (titon sziú) indiánok világába vezeti be az olvasót. A sziúkkal kapcsolatos első adataink a I 7. század első harmadából valók. Feltehetően a Nagy-tavak vidékéről vándoroltak Minnesotán keresztül a mai Észak- és Dél-Dakota, Nebraska, Wyoming és Montana államok területére, a puskákkal jól felszerelt odzsibuák elől menekülve. I 750 körül ismerték meg a lovat, és legkésőbb I 780 körül a törzsek egy része (leginkább a nyugati titon sziúk és az ihankton, ihanktonai sziúk néhány csoportja) áttért a lovas nomád bölényvadász életmódra. A keletebbi, Missouri-vidéki és a mai Minnesotában megtelepedett csoportok részben letelepült földművesek maradtak, vagy kukoricatermesztő és vadászó félnomád életmódot alakítottak ki. A sziúk hét törzse (wahpeton, wahpekute, sziszeton, mdevakanton, ihankton, ihanktonai, titon) mint létszámában is jelentős nép a sájenekkel és az arapahókkal szövetségben egy évszázadig uralta a Nagy-síkság középső részét. 1860 és 1883 között telepítette őket rezervátumokba az Egyesült Államok kormánya (összefoglalóan lásd Waldman 1999:228-234). A 2000. évi népszámlálás adatai szerinti 153 ezres létszámával a sziú a harmadik legnépesebb őslakos nemzet az USA-ban. A kettős fordításkötet elején álló, sorrendben első könyv (Robert M. Utley: A lándzsa és a pajzs. Ülő Bika élete és kora. Eredetije: The Lance and the Shield. The Life and Times of Sitting Bull. New York: John Macrae Book - Henry Holt and Company, I 993) egy hadtörténész munkája, amely az Egyesült Államokban máig nagy népszerűségnek örvend. Megjelenésekor több díjat is elnyert, köztük megkapta a Nyugat Történészeinek Szövetsége által adományozott, az év legjobb könyvének járó elismerést ( 14- P-). Stílusában, témájában és főként fogadtatását tekintve leginkább Dee Brown (I 973) korábbi, magyarul is megjelent történelmi bestselleréhez hasonlítható - hozzátéve ehhez, hogy A lándzsa és a pajzs az olvashatóság mellett a tudományos szempontoknak is maradéktalanul megfelel. 3 Utley a legendás sziú főnök, Ülő Bika (Sitting Bull, 1831 k-1890) eddigi legrészlete- ^ sebb és legalaposabban megírt, kritikailag is átgondolt életrajzát adja, a megfelelő részeknél több-kevesebb etnológiai és hadtörténeti jellegű kitekintéssel, melyek által Ülő Bika tá- J| gabb (titon sziú, lakota) és szűkebb (húgpápá) életvilágának 1 9. századi viszonyaira is fény derül. A kötet számunkra talán legnagyobb értéke, hogy igyekszik bemutatni a korszak fegyveres konfliktusai (a kormány indián háborúi) mögött húzódó kulturális értékrendbeli és interpretációs különbségeket, melyek miatt a szemben álló felek egyike sem tudta (hozzáteszem, nem is tudhatta) értelmezni a másik fél kijelentéseit, gesztusait, békés és háborús tetteit és mindezek mozgatórugóit. A könyv huszonnégy fejezetéből az első négy (Ifjúság, A harcos, Vicsásá vákán, A 315