Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

Tabló - Sziúk Magyarországon - megjegyzések egy fordításkötet margójára Robert M. Utley: A lándzsa és a pajzs. Ülő Bika élete és kora. Joseph E. Brown: A szent pipa Tóth Arnold

vászicsuk) foglalkozik a húgpápák 1830-1860 közötti életmódjával, a mindennapi élet, a szellemi és társadalmi kultúra, a vallás jelenségeinek bemutatásával. Ez a bevezetőnek is tekinthető rész alapozza meg a következő húsz fejezet eseménytörténetét, amelyek Ülő Bika életútjának legfontosabb állomásai mentén írják le a lakoták háborúinak és rezervátumokba kényszerítésének eseményeit. A szerző az objektivitásra törekszik; a már említett Dee Brownnal ellentétben nem az 1970-es évektől újra feléledő indián romantika, hanem a kölcsönös megértés - illetve meg nem értés - szellemében, a forráskritikát alkalmazó történész szűrőjén át fogalmazza meg mondandóját. A második könyv (Joseph E. Brown: A szent pipa. Eredetije: The Sacred Pipe: Black Elk's Account of the Seven Rites of the Oglala Sioux. Norman: University of Oklahoma Press, 1953) a lakoták vallási életének hét szent rítusát mutatja be az oglala sziú szent ember, Fekete Jávorszarvas (Black Elk, I 862-1950) egyes szám első személyű elbeszélésében. Ez a korábbi hasonló fordítások közül leginkább Richard Erdoes életrajzi jellegű riportkönyvével, a Sánta Oz-kötet néhány fejezetével állítható párhuzamba (Fire-Erdoes 1988:175-268). A szent pipa tulajdonképpen egy korábbi john G. Neihardt által lejegyzett és közreadott életrajz (Neihardt I 932) folytatása. Fekete Jávorszarvas élete utolsó három évében Joseph Epes Brownnak mondta el népe szent rítusait azzal a céllal, hogy szellemi örökségét az utókor számára ebben a könyvben hagyja hátra. Ennek megfelelően elbeszélése szinte rendszerszerűén állítja elénk a lakota hitvilágot: kisebb részben mítoszokat, nagyobb részben rítusokat, gazdagon kiegészítve a szertartásokhoz kapcsolódó szövegekkel. Fekete Jávorszarvas életműve, a róla szóló és a vele kapcsolatos primer és szekunder irodalom egy jellegzetes „belső köre" a témának, ám ez a szerző előszavából (475-479. p.) csak részben derül ki. A könyv nyolc fejezetből áll. Az elsőben a Szent Pipa adományozásának mítoszát, a lakota világszemlélet alapját jelentő „Fehér Bölényborjú Asszony" történetének egy variánsát olvashatjuk. Jellemző, hogy Utley életrajza ugyanezzel a mítosszal, a lakoták legfontosabb szent szövegével kezdődik. A következő hét fejezet mindegyike egy-egy szent rítus (a lélek megtalálása, a megtisztulás, a látomáskeresés, a naptánc, a rokonteremtés, a leányok felkészítése az asszonyi létre és a szent labdajáték) bemutatását tartalmazza. A kötethez fűzött jegyzetekben Brown összehasonlító vallásetnológiai kontextusba helyezi, illetve további adalékokkal gazdagítja a Black Elk által elmondottakat (602-611. p.). A Szent pipa kapcsán érdemes megjegyeznünk, hogy a mű eredetije az Egyesült ~ Államokban rendkívüli hatással volt mind a közvéleményre, mind az őshonos amerikaiak f3 revival vallási mozgalmaira. Az 1950-es, 1960-as években az újjáéledő naptáncszer• tartásokat szervező vallási vezetők nemcsak az emlékezetben élő orális tradíciót, hanem -2 Fekete Jávorszarvas nyomtatásban megőrzött elbeszélését is forrásként használták a ~S lakota hagyományok újraalkotásakor. Érdekes mozzanat, hogy Fekete Jávorszarvas gondolatvilágában és a vallási jelenségekről alkotott rendszerében tetten érhető a katolicizmus — és azon belül is mindenekelőtt a jezsuita hittérítők- hatása is. A sziúk 1640 óta állnak kapcsolatban a jezsuitákkal, és a misszionáriusok a beszélt nyelv írott formájának megalkotásával gyakorlatilag a 19. század közepétől megteremtették a lakota vallási eszmék és rituális cselekmények megértésének lehetőségét. A jezsuiták voltak az első és 316 máig a legnagyobb hatású antropológusok is egyben, akik a lakotákkal kapcsolatos első