Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

Tabló

tel nélkül nagy hangsúllyal kitérő - tanulmányhoz képest az elbeszéléskutatásban használható terepmunkamódszerek hiánya, mivel ilyeneket a szerző szerint a német néprajztudomány még nem dolgozott ki. Bár az írott forrásokban hozzáférhető szövegek elemzése is változatlan intenzitású feladatot jelent a néprajz számára, ezek mibenlétéről leginkább annyi derül ki, hogy az Enzyktopädia des Märchensböl többet tudhatunk meg. Alapos áttekintést kapunk viszont ezen források feltárásának a felvilágosodás óta kidolgozott számtalan lehetséges módszeréről (a strukturalista módszertől kezdve az egyéniségkutatáson keresztül a modern tudatelemzésig), amelyet az elbeszéléskutatás területén működő tudományos szervezetek, archívumok és kutatóintézetek felsorolása egészít ki. Bár a képi források elemzésének következetes módszertanával szintén sokáig adós volt a szakma, ez nem riasztotta el Walter Hartingert a felmerülő kérdések végiggondolásától (Walter Hartinger: Votkskundlicher Umgang mit Bildqueüen). A módszertani reflexiók hiánya ellenére nagy hagyománnyal bíró (a képet az elemzés tárgyaként és eszközeként egyaránt alkalmazó) néprajzi kép-használat metodikájának kidolgozásához a történeti segédtudományok és mindenekelőtt a művészettörténet tanulságait hívja segítségül a szerző. Annak érdekében, hogy a művészi kivitelezés és a recepció szempontjából sokféle képtípust (üvegkép, olajnyomat, konfirmációs fotó stb.) elemző, de az egyes közösségek esztétikai érzékelésének egészéről mélyen hallgató korábbi vizsgálatokat képes legyen meghaladni, a tanulmány a népművészet fogalmának újragondolását, illetve az esztétikai értékelésektől tartózkodó történeti elemző módszer, az ikonográfia/ ikonológia alkalmazását javasolja. Bár a dokumentumértékű képekés a művészi alkotások elemzéséhez egyaránt jól használható tudományos ikonográfia eljárásának menetével hosszasan, részletesen is foglalkozik a szerző, a tanulmány rámutat a képi információk tanulmányozásának másféle lehetséges és szükséges irányaira is (képek előállítása, technikai részletek, recepció, esztétikai norma közvetítése, vásárlói igények stb.). E tanulmányba kívánkozna a fotográfia (mint a képi forrás egy típusa) elemzésének módszertana is, amely azonban külön fejezetbe került, a „modern" témák közé (Ulrich Hagele: Visual Folklore. Zur Rezeption und Methodik der Fotografie). Az önálló témaként való szerepeltetés kétségtelen előnye, hogy így a szerzővel együtt levonhatjuk a néprajzi fotográfia tudománytörténetének tanulságait, köztük azt is, hogy az egyéb vizuális információhordozókénál később ugyan, de már nem sokkal a második világháború után bekövetkezik a fotográfia kezelésének nagy fordulata: a fotó puszta illusztrációból forrássá kezd válni. Nem kifejezetten napjaink újszerű témájáról van tehát szó, s £2 a felvetett képelemző módszerek is - talán a Kunt Ernő által népszerűsített fotóinterjút, ^ az egészen speciális körülmények között alkalmazható részt vevő fotómegfigyelést, valamint a szociológiai módszertanból átvett szubsztitutív fotóterepmunkát leszámítva ~2 feltűnően egybeesnek a Hartinger-féle tanulmány ikonológia modelljével. ~S Érdemes azonban visszakanyarodni a klasszikus néprajzi témákhoz, hiszen az elegáns elméleti keretek és a kézzelfogható gyakorlati ismeretek legizgalmasabb kombinációjára Hermann Heidrich tárgykultúra-fejezetében bukkanhatunk (Hermann Heidrich: Von der Ästethik zur Kontextualität Sachkulturforschung). A levéltári forrásfeltáráshoz vagy az elbeszéléskutatáshoz képest itt nem egyszerűen új szempontokkal és témákkal gazdagodó területről van szó. A pozitivista „tárgykutató" néprajzzal leszámoló, magát tár280 sadalom- és kultúrakutató tudományként definiáló európai etnológia olyannyira a mú-