Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

SÓLYOM BARBARA: Társadalmi és házassági mobilitás Dunabogdányban

számon tartják a betelepülők származását, ki honnan jött, milyen a vallása, jár-e templomba, hogyan viselkedik, átveszi-e a szokásokat. Sokat segít az elfogadottságban, ha a beköltöző például a faluban gyakori keresztnevet adja gyermekeinek, ha itteni óvodába és iskolába járatja őket, ha részt vesz a helyi zenei életben, ha templomba jár, ha tiszteletben tartja a svábok szokásait, és alkalmazkodik hozzájuk, ha a falu közös ünnepein, megmozdulásain részt vesz, ha tehát jelét mutatja annak, hogy hajlandó részese lenni a falu életének, és a falu zártságát elfogadja. Ez nem jelent feltétlenül teljes „elsvábosodást", de éreztetni kell, és gyakran elég csak apróságokon megmutatni, hogy az illető együtt él a svábokkal, nemcsak fizikailag, de szellemileg is. Idővel - és itt a fordulópontot a második világháború jelentette - a közösség befogadóbb lett, enyhültek a kategóriák, elfogadóbbá váltak. De annyi bizonyos, hogy a bogdányi svábok csak a bogdányi svábokkal azonosulnak, a többi magyarországi svábbal nem tartják a kapcsolatot. Ez nem is könnyű a területi szétszórtság és az eltérő nyelvjárások miatt, például a három kilométerrel odébb lakó visegrádi svábok már nem értik meg a bogdányi svábok beszédét. A faluban a nemzeti ünnepek megtartását is szigorúan veszik, de megpróbálják egy kicsit etnicizálni, azaz megpróbálnak etnikai elemeket is belevinni az ünnepségbe, például fúvósátiratban hangzanak fel magyar zeneművek, vagy német nyelven is szavalnak a gyerekek, akik természetesen már az óvodában elkezdik a német nyelv tanulását. A dunabogdányi svábok maguk között is rangsort állítottak fel: felekezet - katolikus vagy református - és vagyoni státus szerint. Ezeket a következőkben részletezem. Vallás és etnikum Dunabogdányban a vallás a lakosság életének elválaszthatatlan része, melynek funkciója koronként, történelmi eseményenként változó. Hol elválasztó szerepet tölt be, hol integráló, hol pedig túlélési stratégiaként szerepel. Egyéni és közösségi szükségleteket egyaránt kielégít, biztosítva a csoporton belüli egyensúlyt, kohéziót. A faluban a katolikus egyház testesíti meg az állandóságot, a stabilitást, biztosítja ma már a korábbinál kisebb erővel - a normákat, a normakeretet és a töretlen folytonosságot, vagyis a falu zártságát. A nyelvhasználattól függetlenül a katolicizmus mindig is fontos, meghatározó eleme volt identitásuknak. A plébános, Hufnagel János a bogdányi sváboknak lefordította a Kiskatekizmust, emellett a bogdányiaknak saját, csak ebben a faluban énekelt vallási énekeik is vannak, amelyeket Dunabogdányi énekeskönyv címen adtak ki (Dunabogdányi Helytörténeti Múzeum, Dunabogdányi Egyháztörténeti Gyűjtemény). 1945-től, amikor politikai okokból megszűnt a harmonikus együttélés a többségi magyarsággal, a katolikus vallás az etnikai identitás, az etnikai lét megnyilvánulási formáját fejezte ki, hisz minden más etnikai megnyilvánulás tiltott volt. A svábok nem használhatták nyelvüket, jogfosztottak lettek, a német miséket beszüntették, énekelni, összegyűlni, sváb programokat tartani tilos volt, csoportlojalitásukat, ragaszkodásukat titkolniuk kellett, ezért a csoport tagjai csak az egyházon keresztül kapcsolódhattak egymáshoz. Ebben a helyzetben a katolikus hit volt az egyetlen, amiben svábok maradhattak. Ma már a svábok és a magyarok többsége a katolikus felekezethez tartozik, így a vallás iden-