Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

SÓLYOM BARBARA: Társadalmi és házassági mobilitás Dunabogdányban

is. Gondoljunk csak a falu telepesekkel való „felhígítására", a módos sváb családok kitelepítésére, a mindezek eredményeként létrejött gyűlöletre, illetve a mobilitási lehetőségek kibővülésére (iskoláztatás, munkahelykeresés). A fiatalok idegennel való házasságkötése olykor egyfajta lázadásként jelent meg, azzal a szándékkal, hogy véget vessenek az idegenekkel szembeni gyűlölködésnek, hogy lezárhassák végre a történelmi sérelmek állandó felszínre kerülését, emlegetését, hogy gyerekeik már más szellemben nevelkedhessenek. A kintről érkezett házastársakat nem mindig fogadta be a család, és a falu sem. Az ilyen egyénekről állandóan pletykáztak, valótlanságokat állítottak róluk, mindent felnagyítottak velük kapcsolatban, állandóan szem előtt voltak, és rendszeresen éreztették velük az ide nem illőségüket, idegenségüket. A sváb összejöveteleken nem szívesen látták őket, habár „joguk volt" eljönni, sokszor még a gyerekeiket is idegenként kezelték, a becenevek, gúnynevek mindig tartalmazták az idegenség fogalmát is. Ennek ellenére, mint már említettem, a mai nyolcvanévesek között is előfordult külső személlyel történő házasságkötés. A család még ekkor is inkább elfogadta a katolikus magyar, mint a református sváb házastársat. Enyhített a feszültségen és a rosszalláson az, ha a magyar házasfél katolikus volt, és sváb szokások szerint kötötték meg a házasságot. Egy harmadik generációs asszony említette, hogy szülei soha nem bocsátották meg neki, hogy nem a faluban volt az esküvőjük, és nem sváb szokások szerint. Azt még elnézték neki, hogy magyar fiúhoz ment hozzá, de a többit nem. Soha nem fogadták be a férjét, ha megjelent, svábul kezdtek beszélni, a szülők a többi sváb előtt is szégyellték a családjukat. Az unokákat is próbálták svábnak és az apjuk ellen nevelni. Itt azért ki kell emelnem, hogy az egyén, a család sajátos hozzáállása, mentalitása is elősegíthette, illetve hátráltathatta az elfogadást, befogadást. A katolicizmus tehát nemcsak elválasztotta a svábokat és a magyarokat, hanem össze is kötötte őket bizonyos kontextusokban. A svábok csoportján belül a reformátusokkal szemben növelte a különbségeket, de a szintén katolikus magyarokkal szemben csökkentette. Társadalmi mobilitás, asszimiláció Dunabogdányban a sváb lakosság asszimilációját, ennek felgyorsulását több tényező is meghatározta, és ezek hatása együtt is érvényesült. A háborút modernizáció követte, a mobilitási lehetőségek szélesedtek, gazdasági kényszer is jelentkezett, kötelezővé vált a magyar nyelvű oktatás, és mindez elkerülhetetlenné tette a sváb kisebbségi közösség zártságának enyhülését, az akkulturációt, a magyarokhoz, a többséghez való asszimilálódást. A sváb népviseletet elég hamar elhagyták, és ünnepekkor magyarra váltották, a használati tárgyaikban, díszítőelemeikben sem találunk jellegzetes sváb vonásokat. Egyre több fiatal részesült közép- és felsőfokú oktatásban, a baráti, kollegiális kapcsolatok köre kitágult, a párválasztás, házasságkötés merev szabályai fellazultak, egyszóval a tradicionális közösségi értékrend kezdett bomlani, az etnikai önbesorolás támpontjai részben érvényüket vesztették, lazult a zártság és a befelé fordulás, felerősödött a globalizáció hatása. Itt azért meg kell említeni egy látszólag esetleges, de nagyon fontos földrajzi adottságot: Budapest közelségét. A második világháború előtt a fejletlen infrastruktúra miatt