Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

SÓLYOM BARBARA: Társadalmi és házassági mobilitás Dunabogdányban

lett tartani. A váláshoz sok pénz kellett, az nem volt, de amióta a gyárban (a budakalászi szövőgyárban dolgozott a fél falu a második világháború után) lehetett dolgozni, önállóbbak a nők, egyenlőség van, válnak is." Vegyes házasságok Az első generációs interjúalanyaim szerint az első sváb-magyar esküvőkre I 947 körül került sor, amikor egy sváb fiú egy telepeslányt vett el, illetve egy értelmiségi lány egy magyar fiúhoz ment hozzá. Az egyik interjúalanyom szülei 1947-ben házasodtak össze, és úgy tudják, hogy az elsők között voltak, akik ezt megtették. (Az írásos dokumentumok szerint 1 723-ban volt az első vegyes házasság [Hovanyecz 2002a].) A férj volt idegen, nem bogdányi, de sváb volt, katolikus, beszélt is svábul, igaz, más dialektusban. Az esküvő előtt volt némi rosszallás, a házasságkötés után azonban rögtön befogadták a férjet, és soha nem származott problémájuk ebből. Egy másik interjúalanyom édesapja szintén idegen volt, de nem tudott svábul. Érteni értette a nyelvet, de beszélni nem tudott, és ha a család együtt volt, mindenki svábul beszélt, hiszen őslakos sváb család volt. Azáltal azonban, hogy a férj nem tudott a beszélgetésekhez hozzászólni, hogy nem kérhették ki a véleményét, mindig egy kicsit idegennek tekintették. A bálokra szívesen ment, mulatós kedve népszerű volt, de a nyelvtudás hiánya komoly akadályt jelentett a teljes elfogadásban. Egy első generációs interjúalanyom szerint „Magyar-sváb házasság volt, eleinte nehezményezték, főleg akik kemény németek voltak, de azután tudomásul vették. Ez is enyhült, a háború föllazított sok mindent, erkölcsi elveket, magatartásformákat, nagyon keveredtek az emberek, itt sokan bejárták fél Oroszországot, ahogy nőtt a mobilitás, úgy változott az élet, sok mindennel találkozott, ami itt nem volt, a maradi zárványok a későbbiek folyamán erősen oldódtak." Az első generáció idejében nagyon ritkán, a másodiknál már gyakrabban fordult elő vegyes házasság. A másik fél legtöbbször magyar, ritkábban szlovák volt. Már többször említettem, különböző vonatkozásokban, egy vegyes házasság létrejöttének következményeit. Több példát felhoztam a kapcsolatok tiltására, megakadályozására, valamint az elfogadásra is. A 20. század közepe felé haladva egyre kevesebb a tiltott párkapcsolat, házasság, és egyre több a tolerált. Volt olyan második generációs interjúalanyom, aki őslakos, sváb, kisiparoscsaládból származik, és akit soha nem korlátoztak a szülei, soha nem várták el tőle, hogy bogdányi lányt vegyen el (nem is azt vett el), és nem is hallott még ilyen kiközösítésekről a faluban. Az ő baráti körében is nyitottak voltak a szülők, teljesen a gyerekeikre bízták a tanulást, a foglalkozást, a párválasztást. De volt olyan, szintén második generációs személy is, akinél komoly családi konfliktust okozott egy vegyes házasság, és válás is lett a vége. A második generációs korosztályban ez a jelenség - a tiltás - már ritkább, mint az első generációsok körében. A második világháború után a párválasztással, udvarlással, házasságkötéssel kapcsolatos szokások, szabályok nagy része megszűnt. A háborúban sokan meghaltak vagy hadifoglyok lettek, az itthon maradt özvegyeknek férj kellett. A kitelepítéssel a svábok helyi házassági piaca nagyon beszűkült, a betelepítéssel viszont egy új piac jött létre. Megakadályozhatatlan volt a vegyes házasságok elterjedése, hiszen férjre, apára, csa-