Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

SÓLYOM BARBARA: Társadalmi és házassági mobilitás Dunabogdányban

gatták egymást. Ilyenkor esténként a kapuk előtt található kőpadokon ültek a szülők, nagyszülők, és figyelték a fiatalokat, pletykáltak róluk. Télen a helyi tanító szervezett művelődési esteket a kultúrházban, ahol felolvasásokat tartottak, kisebb darabokat adtak elő, és persze énekeltek. Ez is alkalom volt a találkozásokra. Ezekre az összejövetelekre legények és leányok jártak, hisz a házasemberek már a családi kötelezettségek miatt nem tudtak eljárni. Minden második szombaton táncmulatság volt, néha mozi. A házaknál télen, hétvégenként összejártak, kártyáztak, beszélgettek. A születésnapokat és névnapokat rendszeresen megtartották, rokoni és baráti körben egyaránt. A mindennapokban is nyílt lehetőség a személyes találkákra, a közös, funkcionális helyekre (pékségbe, kisiparosokhoz, boltba) vagy a közös mezőgazdasági munkákra, bálokra stb. bárki el-, bemehetett. A módosabbak leginkább az egyik helyi, elit vendéglőbe, kávézóba, kaszinóba jártak, Spáth János vendéglőjébe. A különböző rétegek csak abban az esetben érintkeztek egymással mint párok, ha a rétegek közel álltak egymáshoz, például egy értelmiségi leginkább egy másik értelmiségi vagy a módosabbak körét kereste, egy módos gazdának is az volt az érdeke, hogy módos párt válasszon gyermeke, így ebbe a körbe is jártak a fiatalok együtt szórakozni. Első generációs interjúalanyaim nem tudtak olyan esetről, amikor módos fiú szegény, kőbányászlányt vett volna feleségül, de olyat igen, hogy egy kisiparos lányát vette el. A második generációba tartozók közül már emlékeztek nagy rétegkülönbségekre, de ott a tiltott házasságból kitagadás lett. „Mindenki a maga fajtájával házasodjon." Ez a jelenség az elméleti részben említett homogámia elvét példázza. Rétegtől függetlenül minden sváb arra törekedett, hogy a sváb svábbal házasodjon. A törekvés és sok esetben tiltás a vagyonnal együtt nőtt. Minél vagyonosabb volt a család, a vagyon megőrzése és gyarapítása érdekében szigorúan csak hasonlóan vagyonos párt választhatott magának a nőtlen vagy hajadon. A házasság tehát itt egyfajta eszköz egy adott társadalmi státus elérése vagy megtartása érdekében, ez esetben a vagyon megőrzése, megerősítése érdekében. Az esküvő és a lakodalom a második világháborúig a sváb szokások szerint történt. E szokások is hozzájárultak a sváb identitás megőrzéséhez és a sváb kisebbség kohéziójához. Réteghelyzettől függetlenül mindenki betartotta a hagyományos formulákat, az esküvő „forgatókönyvét". A különbség a gazdagabb és a szegényebb esküvő, lakodalom között a meghívottak számában, az ételek mennyiségében és a nászajándék értékében, a menyasszonytánc alatt befolyó összeg nagyságában mutatkozott meg. A háború előtt, ha esküvő volt a faluban, akkor az egész falu ott volt. Akiket mégsem hívtak meg, azok is nézték az utcán a menetet. Az esküvő, a lakodalom „gazdagsága" a család státusát, presztízsét szimbolizálta. Ez nagyon fontos volt egy család életében. Sokszor hiteit vettek fel rokonoktól, ismerősöktől, hogy minél „nagyszabásúbb" legyen az ünnep. A második világháború után, a polgári esküvő bevezetésével kicsit módosult a házasságkötés. De templomi esketés nélkül a falubeliek nem is tartották házasoknak a párt, vadházasságnak tekintették kapcsolatukat, nem volt rangja, nem volt erős kötelékként elismert. A párok sokszor még ma is sváb esküvőt és lakodalmat tartanak, még akkor is, ha az egyik fél nem sváb származású. Az egyik első generációs alanyom szerint „...válás nem volt, csak kettőt tudok említeni, az asszonyok tűrtek, a férfiak gorombák voltak, a bányászok sokat ittak, ki kellett bírni. Nem volt munkalehetőség, csak a napszám, a kapálás, két-három gyereket el kel-