Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

SÓLYOM BARBARA: Társadalmi és házassági mobilitás Dunabogdányban

titásképző jelentősége csökkent, a kisebbségi közösségmegtartásban ily módon nem elsősorban felekezeti, hanem származási, nyelvi, életmódbeli különbségek játszanak szerepet. A vallás mindhárom generáció azonosságtudatának fontos eleme, de az egyes generációkban a jelenkorhoz közeledve fokozatosan csökken a jelentősége, az ezzel kapcsolatos normák, szokások betartásának kötelezettsége. Mindhárom generációba tartozó interjúalanyaim szerint a nagy változások a második világháborút követően történtek, és folyamatosan történnek, habár mostanában a negyedik sváb generáció ismét próbálja feleleveníteni a helyi szokásokat, mind az esküvőt, mind a népi játékokat illetően. A falu nagy közösségi ünnepei is katolikus vallási ünnepek. Dunabogdányban a felekezeti hovatartozás döntően meghatározta az hétköznapi kapcsolatok jellegét. A faluban tulajdonképpen az etnikai és a vallási közösség sok esetben egybeesett, illetve egybeesik. A felekezeti hovatartozás áthághatatlan, merev határt képezett a falubeli magyarok és svábok között. A felekezeti elkülönülés azonban erőteljesebb volt, mint az etnikai különbség. Ez leginkább az öregeknél, az első generációsoknál figyelhető meg, habár közöttük is eltérő vélemények vannak. Ma már elfogadott ugyan a vegyes házasság, de azért az öregek szívből örülnek, és még tesznek utalást, megjegyzést arra, ha unokájuk „hozzávalóval" köti össze az életét. „Régen elég erős volt a megkülönböztetés, mindig nagyon nagy konfliktusokkal járt, ha egy református katolikussal akart összeházasodni. Hamar összeházasodtak, akkor elfogadták tényként, amin már nem lehet változtatni. Mostanában újra fontos lett a felekezeti hovatartozás, de ez a két vallás képviselőinek tevékenységéből is következik. „A református konok kálvinista, makacs kálvinista". Egy másik interjúalanyom véleménye: „A régi reformátusok majdnem mind beszéltek svábul, hisz itt nőttek fel, barátkoztak a katolikusokkal. Házasságnál ügyeltek a vallási felek, hogy ne keveredjenek. Ha mégis, annak semmi következménye nem volt, nem akadályozták meg, nem közösítették ki őket, a gyerekeknél a fiúk az apa, a lányok az anya vallását vették fel." Ellenvéleményt azonban szintén hallani lehetett: „Mindent megtettek a szülők, hogy megakadályozzák vagy tönkretegyék a kapcsolatot. Ez általában sikerült, a házasság tönkrement; volt, hogy az egyik megszökött a faluból." Az első generáció idejében, az interjúk alapján úgy tűnik, a házasságkötésnél a vallásnak, az etnikai származásnak és a vagyoni helyzetnek egyaránt rangsor nélküli szerepe volt. E három dimenzió együtt, sokszor összefonódva határozta meg az emberek közötti kapcsolatokat. Két felekezet közötti házasodás akkor is nagyon nehéz volt, szankciókkal járó cselekedet, ha mindketten svábok voltak. A felekezetiség erőteljes határt húzott a katolikus, református és evangélikus svábok között is. A szankciók olyannyira kellemetlenek lehettek, hogy sokszor titkolták az asszony nem katolikus mivoltát. A sváb normarendszer megkövetelte, hogy a fiatalok csak falubeli, sváb és katolikus párt választhatnak maguknak. Bogdányban a gyerekek barátai, ismerősei már eleve a meghatározott körből kerülhettek ki - habár kisgyerekkorban ezt még elnézték -, játszani, később mulatni csak a hozzájuk való társasággal lehetett. Sokszor a gyerekek ezt annyira természetesnek vették, olyan erőteljes volt a sváb szocializáció, hogy eszükbe sem jutott a tiltott társasággal érintkezni, így többnyire nem volt konfliktus a párválasztáskor sem. Persze így is akadtak olyanok, akik máshonnan nősültek, hiszen a történelmi események hatására bekövetkező változások rányomták bélyegüket a házasodási szokásokra és elvárásokra