Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

SÓLYOM BARBARA: Társadalmi és házassági mobilitás Dunabogdányban

vertikális mobilitás létezik, a rétegeket összekötő mobilitási csatornák áteresztőképessége maximális, megkönnyítik az egyik szintről a másikra való közlekedést. Ennélfogva, bár a társadalom épülete éppen úgy rétegződött, mint a nem mobil társadalomé, a különböző rétegekhez tartozók állandóan változnak, nem tartózkodnak hosszú ideig ugyanazon az emeleten, és tömegesen mozognak fel s alá. A társadalmi rétegződés e típusát nyíltnak, képlékenynek, mobilnak tekintjük. Ez egy skála két hipotetikus végpontja, a valóságban ezek között a rétegződés középső vagy közbülső formái léteznek. A vertikális mobilitás valamilyen mértékig minden társadalomban működik, az egyes rétegek közötti választófalakban vannak tehát olyan rések, lépcsők, csatornák, amelyek lehetővé teszik az egyének számára a rétegek közötti felfelé vagy lefelé mozgást. Sorokin ( 1998) szerint ezt a csatornafunkciót többféle társadalmi intézmény is betöltheti. Ilyen a hadsereg, az egyház, az iskola. A legfontosabb mobilitási csatornák között említi a családot, illetve a házasságot. Az említett intézmények valamilyen mértékben mindig is a mobilitás csatornáiként működtek, de bizonyos társadalmak bizonyos korszakaiban különösen fontos szerepet játszottak. Feltétlenül meg kell különböztetni továbbá a házassági és a házaspári mobilitás fogalmát. Házaspári mobilitásról akkor beszélünk, ha mindkét félnek változik a társadalmi pozíciója, együtt változik a helyzetük. Például ha egy házaspár elköltözik a fővárosból egy kisebb városba vagy faluba, akkor ez ugyanolyan végzettség, foglalkozás mellett a foglalkozási hierarchiában felfelé mobilitást eredményezhet (leginkább az értelmiségiek körében), hiszen egy kisebb településen megbecsültebbek, rangosabbak lehetnek, ha nem is magasabb a jövedelmük, de „többet érő" lehet. A települési hierarchiában azonban egyértelműen lefelé irányuló mobilitást jelent egy ilyen költözés. Természetesen ennek az ellenkezője is megtörténhet, ez az adott település társadalmi összetételétől is függ. Ha a házasfelek egyike a házasságkötése révén kerül más társadalmi helyzetbe, és a házassága által változik meg például az anyagi helyzete, a presztízse, a rangja a társadalomban vagy az adott közösségben, akkor beszélhetünk házassági mobilitásról. Ezen belül is látszik a megkülönböztethetőség a vertikális és a horizontális síkon: ha az egyén általános társadalmi státusa a házasságkötést követően megváltozik, vertikális házassági mobilitásról beszélünk; ha ellenben ugyanabban a foglalkozási, jövedelmi helyzetében marad, de új helyen lakik, vagy új, azonos státusú állásba kerül, horizontálisan változik meg a társadalmi helyzete. Más nézőpontból meghatározva a házassági mobilitást egyrészt úgy tekintjük, mint eszközt, csatornát, amelyen keresztül a házasfelek egyikének megváltozik a társadalmi helyzete, vagyis itt a házasság bizonyos értelemben a szimbolikus tőkeszerzés eszköze (Bourdieu I 978). Ez a jelenség a dunabogdányi hagyományos sváb esküvőkön is megfigyelhető, ahol a vendégek száma, megjelenése, a vacsora gazdagsága, mennyisége, a nászajándékok, a fiatalok „összegyűjtött" pénze az adott család gazdagságát, presztízsét, tekintélyét igazolja, az esküvő nemcsak a családnak, hanem a falunak is szól. Másrészt a házassági mobilitás révén a házaspárnak együtt is változhat a társadalomban elfoglalt helye, ez Sorokin ( 1993) csoportos mobilitási altípusának felel meg. A vertikális és horizontális házassági mobilitást hadd illusztráljam egy-egy dunabogdányi példával. Az elsőben egy szegény, kőbányai sváb munkásférfi került, házasodott be egy módos, gazdálkodó sváb családba. Ezután nemcsak vagyonossá vált, hanem nagy tiszteletnek örvendett, tekintélye, szava lett a közösségben, a módos család rangjából, presztízséből tehát neki is jutott. Ez a társadalmi mozgás vertikális mobilitásnak tekint-