Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

SZALAY MIKLÓS: Tárgyi világ és társadalom. A művészetfogalom kultúraközi összehasonlításban

A székeknek az asantiknál megfigyelhető hierarchiája azoknak az ülőalkalmatosságoknak a rendjére emlékeztet, melyeket a spanyol etikett a régi Európa udvarai számára előírt. Friedrich Carl von Moser Teutsches Hof-Recht (Német udvari jog) című művéből idézek egy részletet, mely Majna-Frankfurtban jelent meg 1754-1 755-ben. Miután Moser (I 754I 755:3 10) „az udvarnál uralkodó különböző szék- és karosszékfajtákat" felsorolja,

8 így folytatja: „Minél előkelőbb a szoba, annál finomabbak a székek. Az előszobákba csak szimpla chaises à dos, legfeljebb à bras tartozik, de semmiképpen sem fauteuil. Audienciák alkalmával rendszerint nem adnak széket, az legalábbis kitüntetésnek vagy kegynek számít. A kanapé számít a legelőkelőbb helynek. [...] Ezenkívül a legelőkelőbb hely a fauteuil, és ez így megy tovább lefelé egészen a íabouref-ig." (Moser I 754-1 755:3 I I.) Ennek a rangsornak az illusztrálására Moser leírja, hogyan helyezkedtek el a résztvevők József római király esküvőjének napján a szertartási asztal körül. „A császár [I. Lipót] és a császárné, azután a római király és a királyné aranystukkóval [brokáttal] bevont kartámlás karosszékekben ültek, Carl főherceg [a későbbi VI. Károly] és a főhercegnők karmazsin bársonykarfás karosszékekben, a hannoveri hercegnő, a királynő anyja karfa nélküli támlásszéken, Collonitsch és Grimani bíborosok, a pápai nuncius, a spanyol, a velencei és a savoyai követek vörös bársonnyal bevont fapadokon ültek, amelyek azonban nem voltak lószőrrel kitömve, mint ahogyan a hannoveri hercegnő széke". (Moser 1754-1755:312.) A korábban felsorolt sokféle afrikai széktípus és ezeknek a megfelelő társadalmi ranghoz történő hozzárendelése arra utal, hogy mennyire fontos az asantik számára a társadalmi különbségek vizuális kifejezése. Társadalmi ideológiájuk uralkodó alapelve ugyanis az egyenlőtlenség. A hierarchia a társadalom meghatározó jellegzetessége. A társadalomnak - véleményük szerint - szüksége van erre a fennmaradásához. A hierarchikus alapelvet a függőleges kettős szék vagy a kettős ernyő fejezi ki közvetlenül képi formában. „Mindenkinek van felettese" - így hangzik az ennek megfelelő mondás. Afrikán belül és kívül sok más társadalmat határoz meg- amint meghatározta a Moser-idézetben felhozott régi európai társadalmakat is - a homo hierarchicus ideológiája, mely mindenütt ennek a vizuális hangsúlyozásával párosul. Ezzel szemben, ha azokban a társadalmakban, melyekben a homo aequalis ideológiája a mérvadó, egyenlőtlenség üti fel a fejét, ami nem ritka jelenség, hiszen csupán a gyűjtögető és vadász kategóriába tartozó társadalmakban közelíti meg a valóság ezt az ideált, ennek elfedésére és kendőzésére törekszenek. A mai társadalmak az egyenlőség (egalitás) alapelve mellett kötelezik el magukat. A francia forradalom hozta magával a fordulatot a szabadság, egyenlőség és testvériség szekuláns kultuszával. Mi, Svájcban vérmérsékletünktől függően fenntartással vagy mosollyal reagálunk arra, ha megtudjuk, hogy az államigazgatásban is létezik egyfajta bútorrend: a zürichi hivatalokban például magas támlájú karosszék csak a vezető hivatalnokokat illeti meg. Ezt a rendszabályt ma anakronisztikusnak tartjuk, és úgy látjuk, hogy ez ma már oda nem illő, még ha régebben az volt is. De valójában nem kiüresedett hagyományról van szó. Ez abban az esetben volna csupán igaz, ha a „székrend" nem felelne meg a hivatalnokapparátus adott hierarchiájának. Ausztriában, ahol az ancien régime pompája integrálódott a modern korba, még nyilvánvalóbban megragadható a valóság és az ideológia közti diszkrepancia.