Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

SZILASSY ESZTER-ÁRENDÁS ZSUZSA: Migrációba zárva? Menekült gyermekek és menekülttáborok Magyarországon

A „menekültség" külső és belső értelmezései közötti eltérések nemcsak szemléletbeli különbségeket, hanem a szemléletbeli különbségekből adódóan társadalmi konfliktusokat is eredményeznek. Az eltérő értelmezésekből eredő konfliktusok többnyire magukon a menekülteken csapódnak le olyankor, amikor a befogadó társadalom menekültként rögzíti őket, és éppen a „menekültséggel szükségszerűen együtt járó" marginális állapotból való kilépés lehetőségétől fosztja meg őket. Olyankor pedig, amikor a gazdaságilag megerősödő és sikeresen beilleszkedő menekültnél marginalitásról és annak rögzüléséről már végképp nem lehet beszélni, a menekültlétből kilépett, de hazatérni „nem szándékozó"

12 jövevénnyel szembeni értetlenség vagy gyanakvás és averzió a befogadó társadalom első válasza, és nem a menekült sikeres integrációjának elismerése és támogatása. Befogadóként természetesen egészen speciális helyzetben vannak mindazok, akik a táborok alkalmazottjaiként napi kapcsolatban állnak a menekültekkel, azaz például a tábor vezetésével és a tábori ügyek adminisztrációjával, a menekültek jogi és szociális ügyeinek intézésével vagy játszóházak és egyéb gyerekprogramok szervezésével, illetve a menekült gyerekek oktatásával és felügyeletével foglalkoznak. Rájuk jellemző ugyan a lehető legkevésbé a többségi társadalomban olyannyira elterjedt menekültekkel kapcsolatos alul-vagy félreinformáltság, előítéletes és kirekesztő gondolkodás, menekültségértelmezéseikben azonban mégis a többségi hatalmi diskurzusból átvett rögzített kultúraés civilizációfelfogás dominál. Keletiként megjelölve Kulturális, etnikai meghatározottságot feltételez és a különböző kultúrák közötti átjárhatóságot kizáró fogalmi apparátusra támaszkodik például a civilizációs különbségekről alkotott felfogásnak az a tábori befogadó közegben is elterjedt formája, amely a reprezentációk szimbolikus földrajzához kötődik. Itt a „Kelet" olyan kognitív konstrukcióként jelenik meg, amely egyrészt a misztikumot, az irracionalitást és az ösztönösséget testesíti meg, másrészt benne van a megkésettségnek, az elmaradottságnak, tehát a modernitás hiányának lesújtó kritikája is. Ezzel szemben a „Nyugat" a racionalitásnak, a fejlettségnek és a civilizáltságnak a szimbólumaként, a „keleti" gyermekekkel foglalkozó személy pedig e kultúra és tudás misszionáriusaként jelenítődik meg. „Szívjanak valamit [magukba] az európai kultúrából, illeszkedjenek be egy nagyobb közösségbe, egy nagyobb társadalmi rendbe, mert tudjuk, hogy azokban az országokban, ahonnan jöttek, elég elszigetelten élnek - főleg a nők -, és ha Nyugatra mennek tovább, már viszik magukkal azt, amit itt tanultak..." A Kelet-Nyugat dichotómiát a kutatásban részt vevő tábori pedagógusok és szociális munkások legtöbbször átgondolatlanul alkalmazzák, „nyugatin" az európai civilizációt és kulturális kánont, „keletin" pedig a balkáni, ázsiai és más „harmadik világbeli" menekült gyerekek által hozott, ősibbnek és egyben elmaradottabbnak, primitívebbnek vélt tudáskészletet, hagyományokat és kulturális sajátosságokat értik. „Az egyik macedón család egy év után ment vissza a primitív környezetbe. A kisfiú itt sírt még nekem, hogy ahhoz, hogy neki feleséget vegyenek, ahhoz el kell adniuk először a nővérét, és abból a pénzből aztán megnősülhet ő is." A menekült gyerekek integrációjának sikerét éppen ezért a nyugati normák elsajátításában és az otthonról hozott „primitív" szoká-