Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

SZILASSY ESZTER-ÁRENDÁS ZSUZSA: Migrációba zárva? Menekült gyermekek és menekülttáborok Magyarországon

másikra való átköltöztetésüket. „Az új iskolában nagyon rossz volt, mindig rugdostak a gyerekek, büdös afgánnak, talibánnak, románnak neveztek. [...] És akkor anyukám kér­te, hogy helyezzenek minket vissza. A gyerekek miatt is, meg azért is, mert a mostoha­apám itt halt meg, és ide van eltemetve." Egy örmény kislány szerint a szülei azért kér­ték az áthelyezésüket, mert „azon a szálláson nem is voltak gyerekek, csak férfiak, és az apukám hiába szólt nekik, hogy ne alsónadrágban mászkáljanak a folyosón". A gyerekek és szüleik tábori ellátással és elhelyezéssel kapcsolatos elbeszélései ter­mészetesen nehezen választhatók szét egymástól, hiszen a gyerekek sokszor szüleik véleményét mesélik el, amikor a táborról kérdezzük őket. Ilyenkor az unalom és a „nor­mális élettől" való megfosztottság leírása mellett a tábori étrend egyhangúságát és sze­gényes életkörülményeiket sérelmezik, és ezekért, szüleik panaszait ismételve, elsősor­ban a tábori alkalmazottakat okolják. „A konyhában fel szokták vizezni a tejet, és a kis­testvérem egyszer beteg is lett tőle." Vagy: „Az apu mérges, mert hiába szólt többször, hogy a szobát nem lehet bezárni, ezért az ajtót éjszaka székkel kell elbarikádozni." Vagy: „Az anyukám szerint van egy nagyobb szoba ebben a házban, de ott két mongol lakik, és az igazgató nem akarja nekünk adni, pedig mi öten vagyunk." A szülők és szociális munkások ilyen és ehhez hasonló ügyekben vívott csatái min­dennaposak a táborban. Ennek ellenére a gyermekek biztonságával és fejlődésével kap­csolatos táboron belüli viták többsége mégsem a szobák kényelme és a tábori koszt minő­sége körül, hanem a táborlakó gyermekek beiskolázásának ügye, illetve az állami iskolá­val kapcsolatos anyagi terhek kérdése körül csoportosul. Míg ugyanis a szociális munkások a táborlakó gyerekek mielőbbi magyar iskolába kerülésének fontosságáról próbálják a menekült szülőket meggyőzni, és az „akarat hiányát" róják fel nekik, amikor a rábeszé­lés ellenére mégsem sikerül az iskolába járás fontosságáról a szülőket meggyőzni, addig a táborlakó családok körében készült beszélgetésekből az derült ki, hogy a szülők támo­gatnák a gyermek iskolába járását (azon gyerekek esetében, akik nem iskolakötelesek), ha az nem lenne egyértelműen pénzkérdés. 10 Az egyetlen megoldás az lenne - hang­zott el az egyik táborlakó nőkkel készített csoportbeszélgetésen -, ha a szülők a státus elnyerését megelőzően is dolgozhatnának, és a gyermekeik beiskoláztatásával járó több­letkiadásokat (tanszerek, iskolatáska, tornafelszerelés, ebédbefizetés, buszjegy stb.) fe­dezni tudnák. Egy, a gyermekeit egyedül nevelő csecsen kérelmező anya elmondja, hogy szeretné, ha a gyermeke iskolába kerülne, de a havi 2500 Ft zsebpénzből aligha tudná a gyerek havi 4500 forintos iskolai ebédjét befizetni, nem is beszélve az egyéb költségek­ről. Ruhákat adományokból, tábori turkálóból be tud szerezni, de tankönyvekre, tan­szerekre sehonnan nem kapna támogatást. Az iskoláskorú gyerekek szüleivel készített beszélgetésekből tehát kiderül, hogy az iskoláztatás vitathatatlanul komoly anyagi terheket ró a családokra, ezért a gyermek is­kolába járatása szinte minden táborlakó családnak komoly próbatételt jelent. Valószínű­leg több kérelmező gyermek járna iskolába, ha ennek költségeit valaki átvállalná tőlük. A szülők iskolával szembeni tartózkodása tehát nem a szülők „nemtörődömségéből" ered (ahogy ezt több szociális munkástól hallottuk), hanem az anyagi lehetőségeik korlátaiból és az iskolába járás adott körülmények közötti fontosságának eltérő megítéléséből. A tábori dolgozók és táborlakók közötti feszültségeket e két utóbbi körülmény kétfé­le értékelése csak tovább fokozza. így fordulhat elő, hogy némelyik szülő, látva a beisko­lázás körüli tábori nyomásgyakorlást, instrumentalizálja az iskolaproblémát, azaz felis-

Next

/
Oldalképek
Tartalom