Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

SZILASSY ESZTER-ÁRENDÁS ZSUZSA: Migrációba zárva? Menekült gyermekek és menekülttáborok Magyarországon

meri, hogy a gyermek magyar iskolába íratása a táborban olyan jutalmazott cselekedetnek számít, melynek kapcsán a gyermek (és ezzel együtt a család) soron kívüli juttatásokban részesülhet még akkor is, ha egyébként semmilyen hosszú távú elképzeléssel, elvárással nem rendelkezik a magyar iskolával kapcsolatban. Az ilyen érdekharcok egy tipikus formáját szemlélteti az egyik tábori látogatást dokumentáló terepnaplórészlet: „Mendo, a 9 éves koszovói kisfiú összesen három napot járt azóta iskolába, hogy a szociális munkásnak sikerült meggyőznie a családot arról, hogy a gyereket iskolába engedjék. A szülők azt mondják, hogy tetszett neki az iskola, de mivel hirtelen meleg lett, és nincs a gyereknek se rövidnadrágja, se szandálja, egy hete nem hajlandó iskolába menni. A kisfiú azt mondja, elesett, fáj a térde, ezért nem megy iskolába. A szülők közben felsorolják, hogy mi minden kellene még a gyereknek ahhoz, hogy iskolába járhasson, az ágy alól elnyűtt strandpapucs kerül elő azzal, hogy mellesleg az apukának is új cipőre, nadrágra lenne szüksége. A szociális munkás türelmetlenül veszekszik az apával, aki nehezen érti az egyetlen közös nyelvet. Miután elhagyjuk a szobát, a szociális munkás megjegyzi, hogy »csak azt értenek, amit akarnak, különben is mindenük megvan, ez a rövidnadrágügy is csak nagy sumák duma«..." Menekvés a virtuálisba Mint ahogy a kérelmező szülők háttere is igen változatos egy táboron belül, úgy természetesen motivációik is nagyon különbözőek lehetnek gyermekük beiskolázására vonatkozóan. A legtöbb beiskolázást támogató szülő elmondása szerint az iskolába járás kérelmezésére jellemzően nem a magyar mint idegen nyelv tanulása, illetve a gyermekük magyar közegben való szocializációja érdekében „álltak rá", hanem azért támogatták a városi iskolába kerülést, hogy ezzel is megtörjék a várakozás tétlenségét. „Nézzen itt körül, mit csinálna ebben a csöpp szobában egész nap ez a gyerek?" Az iskolába járó gyerekekkel készített csoportbeszélgetésekből is az derült ki, hogy a gyerekeknek egyfajta megkönnyebbülést jelentett az, amikor több hónap vagy több év kihagyás után végre iskolába kerülhettek: „Az előző táborban nem járhattunk iskolába, nem tudom, miért. Unatkoztam, sokat olvastam ukrán és orosz könyveket a szobában. Most iskolába járok, és ez sokkal jobb." A menekülés miatt iskolából kimaradó gyerekeknek tehát alapvetően pozitív változást hozott az életében az, amikor a kihagyások után újra iskolába kerülhettek, bár a tábor területén töltött hétvégéik, délutánjaik az iskolába kerülés után sem lettek sokkal változatosabbak. A beiskolázásra valamilyen oknál fogva nem kerülő gyermekeknél változatosságról meg végképp nehéz lenne beszélni, hiszen az ő napjaik még az iskolába járóknál is sokkal egyhangúbban telnek, idejük szinte teljes egészében strukturálatlan marad. Napjaikat többnyire a táboron belüli „lézengéssel" töltik, s csak olykor-olykor szakítják meg ezt a táboron belüli gyerekfoglalkozások, amelyeket a tábori pedagógusok vagy szociális munkások tartanak. E foglalkozások iránt változó az érdeklődés, egy öt hónapja táborlakó grúz kislány szerint a rajzolás a kicsiknek való, ő inkább angolul vagy németül tanulna, de itt a gyerekklubban csak magyar versikéket tanítanak. „Nagyon szeretnék iskolába járni" - fűzi hozzá. Úgy tűnik, főleg azoknak a gyerekeknek hiányzik az iskola, akiknek már korábban is volt lehetőségük (otthon vagy előző táborhelyükön)